Létrehozva: 2019.11.23.

Sztárban Sztár döntő: Újra egy színpadra lép Patocska Olivér és Feng Ya Ou

A vasárnapi showban két régi ismerős találkozik és lép majd egy színpadra. Patocska Olivér lesz ugyanis a döntő extra fellépője, aki a TV2 legújabb sorozatának, a Mintaapáknak a dalszerzője.

Izgalmas hétvégének nézünk elébe, hiszen a Sztárban Sztár leszek! döntőjében végre kiderül, hogy ki 2019 legsokoldalúbb előadója. A vasárnapi showban két régi ismerős találkozik és lép majd egy színpadra – még ha nem is egy produkcióban. Patocska Olivér lesz ugyanis a döntő extra fellépője, aki a TV2 legújabb sorozatának, a Mintaapáknak a dalszerzője. Olivér és Ya Ou karrierje egyszerre indult el a ByTheWay nevű fiúzenekarban, ami aztán néhány év után feloszlott. Azóta külön utakon folytatták a karrierjüket.

Fotó: budapestdal.hu

 

„Jó néhány éve nem találkoztunk már Ya Ou-val, ez idő alatt mindenki a saját karrierjét építette. Én megalapítottam az Oliver From Earth zenekart, azzal járom az országot, és dalszerzéssel foglalkozom, színészettel, valamint zenei producer lettem”

– kezdte a Ripost-nak Patocska Olivér.

Így kért fel a TV2, hogy készítsem el a Mintaapák című sorozat főcímdalát, ami nem volt könnyű feladat, hiszen jómagam egyáltalán nem ápolok jó viszonyt a saját édesapámmal…„

”Bár a sorozat már megy, a főcímdalt teljes egészében a Sztárban Sztár leszek! döntőjében adjuk elő, így mindenképpen egy különleges este lesz, én már nagyon várom”

– ígéri Olivér, aki azt is elárulta, kinek drukkol a döntőben.

Fotó: TV2

„Természetesen Ya Ou-nak, ez nem kérdés! Óriási teljesítményt nyújtott, megérdemelné a győzelmet” – tette hozzá.

origo.hu

Ki nem találná, hogy Németország után honnan érkezik a legtöbb használt autó Magyarországra

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői