Létrehozva: 2019.11.16.

Jobb életet adott az Újratervezés Tímeának és gyermekeinek

A gyermekeit egyedül nevelő édesanya megkapta a TV2 műsorától azt, ami a legfontosabb számára: nyugalmat, hogy minőségi időt tölthessen a gyermekeivel.

Felemelő pillanatoknak lehettek tanúi a nézők az Újratervezés péntek esti adásában. A műsorban szereplő egyik család, Tímea és két kamaszgyermeke átvehette teljesen felújított otthonát.

A gyermekeit egyedül nevelő édesanya évekkel ezelőtt maradt magára, amikor a gyerekek apja elhagyta őket. Az asszonynak egyedül kellett megbirkóznia a rászakadt feladatokkal, ám gyermekei miatt nem hagyhatta el magát.

Egyedül, hol jobb, hol rosszabb anyagi körülmények között próbálta befejezni félig kész otthonukat, az Újratervezés stábja azonban levette ezt a terhet a válláról, és most boldogabb, mint valaha.

„Csodálatos érzés az új, gyönyörű otthonunkban élni. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, ami elegáns, modern és nagyon kényelmes. A fiamnak végre saját szobája lett, amit annyira imád, hogy legszívesebben minden idejét ott töltené” – mondta el mosolyogva a Ripost-nak Tímea, aki úgy érzi, sok év után egy nyugalmas időszak következhet az életükben.

 

„Az én gyerekkorom nem volt könnyű, felnőttként tényleg a nulláról indultam. Viszont minden vágyam az volt, hogy a gyermekeimnek adhassak valami maradandót. Most, hogy kész van a ház, ez sikerült, ráadásul azt kaptuk a műsortól, ami a legfontosabb: minőségi időt, amit mostantól a felújítgatás helyett a családommal tölthetek!” – fogalmazott boldogan az édesanya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó