Létrehozva: 2020.01.03.

Lehet, hogy búcsúznia kell? Veszélyes helyzetbe került a TV2 sztárja

Kocsis Alexandra nem számított arra, hogy ilyen hamar a kiesés szélére kerül.

Az Exatlon második versenynapján is hatalmas volt a tét, hiszen a Bajnokok és a Kihívók azért küzdöttek a végjátékban, hogy a csapatuk elkerülje a párbajt. A játék szabályai szerint ilyenkor a vesztes csapat leggyengébb versenyzője kerül a kiesés szélére, akinek pénteken az egyik társával kell majd harcba szállnia a bennmaradásért. Mivel a csütörtöki versenyt ismét a Kihívók nyerték meg, ezért a Bajnokok közül került ki a párbaj egyik biztos résztvevője, aki nem más, mint Kocsis Alexandra.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Nagyon meglepett, hogy rögtön egy párbajjal indítom az Exatlont, egyáltalán nem számítottam rá. Élvezem a versenyzést és napról napra száz százalékosan odateszem magam a pályákon, de úgy tűnik, ez kevésnek bizonyul. Élvezem a pályákat, egyedül a vízzel nem vagyunk barátok, mert kiskoromban egyszer majdnem megfulladtam, ez pedig eléggé belém égett és sosem szerettem úszni, víz alá menni. De itt ezt is le kell küzdenem a cél érdekében” – kezdte a Ripost-nak Szandi, akinek egyáltalán nem lesz könnyű dolga a párbaj során sem, hiszen az egyik csapattársával kell majd megküzdenie. Ahhoz, hogy biztosítsa a helyét a Bajnokok között, le kell győznie a másik női játékost.

„Nehezítő tényező, hogy az egyik csapattársam ellen kell majd versenyeznem, de sportoló vagyok, ezt ki kell zárnom. Mindent megteszek majd a párbajon, mert nagyon szeretnék itt maradni az Exatlonban. Ha száz százalék nem elég, akkor százhúszat teszek oda!” – fogalmazott a Bajnok. Az, hogy a két legerősebb férfi versenyző, Szilas és Zozo vajon ki ellen küldi majd párbajozni Szandit, kiderül az Exatlon péntek esti adásából.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Jakupcsek Gabriella: „Igen, életem legnagyobb sikere”

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja