Létrehozva: 2020.02.08.

Megviselte a búcsú a TV2 sztárját: Szerettem volna még maradni!

Kocsis Alexandra és Koloszár Enikő küzdött meg a bennmaradásért.

Újabb párbajhoz érkezett az Exatlon Hungary versenye, ezúttal pedig a Bajnokok kerültek nehéz helyzetbe, ugyanis Kocsis Alexandrának és Koloszár Enikőnek kellett megküzdenie a bennmaradásért. A drámai párbaj végén az Arnold Classic győztes, Szandi örülhetett, Enikőnek pedig búcsúznia kellett a csapatától. A fitnesz világbajnok ennek ellenére nem csalódott, büszke arra, hogy a Bajnokok között küzdhetett.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Számítottam rá, hogy én fogok párbajozni, hiszen a csapattal átbeszéltük a lehetőségeket, és mivel Szandi után nekem volt a leggyengébb statisztikám, így egyáltalán nem lepett meg Zsolt döntése. A párbaj azért megviselt, szörnyű érzés volt a csapattársam ellen küzdeni, de bevallom, a harmadik-negyedik kör után fejben feladtam... Szerettem volna még maradni, de nem vagyok csalódott, Szandi megérdemelten jutott tovább” – kezdte a Ripost-nak Enikő.

Bár a fitnesz világbajnok eleinte nem találta a helyét a csapatban, végül sikerült beilleszkednie, és rengeteg szép élményt köszönhet a műsornak. „Nehéz dolgom volt, hiszen egyedül érkeztem egy összeszokott csapatba. Az elején úgy éreztem, nem tudtok beilleszkedni, érzelmileg számomra ez egy megterhelő időszak volt, de aztán fordult a kocka. Megtaláltam a helyemet és nagyon megszerettem a csapatot” – fogalmazott Enikő. A Bajnok szervezetét azonban megviselte a dominikai kaland. Az egyik forgatás alatt ugyanis rosszul lett, a vállát pedig annyira megterhelte, hogy arra még gyógyulás vár.

„Szerencsére komolyabb sérüléseket nem szereztem. Egyszer lettem rosszul a forgatás alatt, akkor napszúrást kaptam, és vizet is nyeltem a bánya pályán, ezenkívül pedig a vállam gyulladt be. Valószínűleg túlságosan megterheltem a pályákon, de az orvosok azonnal elláttak. Köpölyözték és fizioterápiás kezelést kaptam, lassan pedig teljesen rendbe jövök” – árulta el a fitnesz világbajnok, aki a továbbiakban már otthonról buzdítja a Bajnokokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja