Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.06.06.

Együtt vonultak karanténba az Exatlon versenyzői

Szabó Dorka, Kempf Zozo és Csibi Gergő együtt vészelte át a kéthetes hatósági házi karantént.

Miután hazatértek Dominikáról, két hetes hatósági házi karantén várt az Exatlon versenyzőire és a stábtagokra. Ezt rendszerint legtöbben az otthonukban oldották meg, azonban a Bajnokok közül akadtak olyanok, akik öt hónap után is, még egymás társaságára vágytak.

Szabó Dorka, Kempf Zozo és Csibi Gergő ezért úgy döntött, együtt vészelik át a bezártságot.

Úgy tűnik, a két hét alatt nem unatkoztak a Bajnokok. Zozo ezt egy videóval is alátámasztotta, és bemutatta, miket csináltak az elmúlt két hétben.

„A napokat általában pihenéssel kezdtük, ugyanis öt hónapon keresztül extrém terhelésnek voltunk kitéve. Szóval kipihentük az Exatlon fáradalmait. Gerit BMX-ezni is tanítottam, és elkezdtünk exatlonos eszközöket gyártani, mert függők lettünk” – árulta el Zozo.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja