Létrehozva: 2020.08.07.

Dupla jubileumot ünnepel a magyar zenekar

Az idén tízéves Intim Torna Illegál ad koncertet hétfőn este az M2 Petőfi TV Akusztik műsorában, amelyben ugyancsak pont egy évtizede léptek fel először.

Érdekes és szórakoztató koncertet ad hétfőn az Intim Torna Illegál az M2 Petőfi TV műsorán. A zenekar ezzel együtt fontos jubileumot is ünnepel.

„Az első Akusztik koncertünk idején, 2010-ben annyira frissek és újak voltunk, hogy a dalaink nem töltötték ki a felvétel idejét és újra kellett játszanunk a „Kedvenc mindenenem a biciklim” című számot, úgy, hogy ad hoc improvizatív elemekkel tarkítottuk. Majdnem hét percig játszottuk ezt a dalt, és a végén már úgy kellett leállítani bennünket” – mondták el a zenekar tagjai Dorogi Péter, Gálos Ádám, Nádasdi János és Bikali Sándor.

Fotó: MTVA

A mostani Akusztik koncert kapcsán már ilyen „gondja” természetesen nem volt a fiúknak, sőt, úgy választottak számokat, hogy mindenki bedobott 4-5 dalt az ötletelés során, ami számára kedves, és azokból válogattak. A hétfőn képernyőre kerülő Akusztik koncerten így elsősorban azokat adják elő, amiket korábban még nem játszottak ilyen megközelítésben.

De természetesen felcsendülnek olyan számok is, amik egyetlen ITI koncerten sem maradhatnak el, így például a „Feltettem a polcra a szívemet” is, amit ez alkalommal Schoblocher Barbarával (Blahalousiana) együtt ad elő a zenekar.

„Rengeteg tervvel indultunk ennek az évnek. Az év eleji szuperül sikerült koncertek után alig vártuk, hogy a megálmodott látványvilágunkat nagyobb szabadtéri színpadokon is bemutathassuk. Ez sajnos most elmaradt, de reméljük, jövőre pótolhatjuk. Ami az Akusztik koncertet illeti, nagyon örültünk az újabb felkérésnek, és bár közönség nélkül kicsit nehéz volt koncertet adni, megpróbáltuk a legtöbbet kihozni ebből a helyzetből. De a nézőket semmi sem tudja pótolni. Hiányoznak nagyon!!” – ” – osztotta meg velünk az Intim Torna Illegál zenekar.

Az M2 Petőfi TV tehát hétfőn este az Akusztik koncert erejéig összehozza a rajongókat és a zenekart a képernyőn keresztül, ami remélhetőleg kedvcsináló lesz egy „igazi” szülinapi bulihoz, amit az Intim Torna Illegál szeptember 3-án a Barba Negrába szervez a 10. születésnapja alkalmából, és ami mellé még egy meglepetéssel is készülnek.

Az Intim Torna Illegál Akusztik 2020. augusztus 9-én 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később augusztus 10-én hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői