Létrehozva: 2020.09.17.

Caramel elhalasztotta a családbővítést: Módosítottuk a terveinket!

Caramel nemcsak a fellépésekben tart szünetet, a családbővítést és a házépítést is elhalasztotta, amíg a helyzetük bizonytalan. Felelősségteljesen kellett döntenie, mert ő a családfenntartó.

Molnár Ferenc Caramel karrierjét és magánéletét is befolyásolta a koronavírus-járvány. Az énekes – akivel a Raktárkoncertje előtt beszélgettünk – azonnal megkezdte az újratervezést, amint kiderült, a pandémia tartósan átalakítja az életünket.

Fotó: Bors

„Ha nem lett volna ez az egész helyzet, akkor valószínűleg már készülnénk a családbővítésre, de picit módosítottuk az ez irányú terveinket” – mesélte lapunknak Caramel, aki korábban a Borsnak mesélte először, hogy kistestvért szeretnének Szofinak. Ám jött a világjárvány.

„Amikor elkezdődött a koronavírus-járvány, csak azt az egyet fogadtam meg, hogy megpróbálok felelősségteljesen döntéseket hozni. Szerettünk volna építkezni, telket vásárolni, most mindezt félretettünk, mert bizonytalan a munkám. Amíg nem látom határozottabban a jövőt, addig kivárunk” – magyarázta az énekes, akinek karrierjében még soha nem kellett ilyen hosszú ideig nélkülöznie a színpadot.

„Az első egy hónapban élveztem, hogy végre otthon lehetek. Jólesett egy picit pihenni. De ahogy telt az idő, eltelt egy hónap, másfél, kezdtem úgy érezni, hogy hasztalanul peregnek a napok. Nem jött a vakcina, nem jött a megoldás.”

Fotó: Bors

Az énekes igyekezett megtalálni a jót is a bezártságban: több dal is született, amelyet a jelenlegi helyzet ihletett.

„Rám nagyon inspirálóan hatott ez a korszak, amelyről már írtam egy fél lemeznyi számot. Nem konkrétan a koronavírusról, hanem az életünkbe észrevétlenül bekúszó bizonytalanságérzésről” – tette hozzá. Szerinte a karanténidőszak teljesen átalakította a zeneipart, és megváltozott viszonyok tartósak lesznek.

„Előre nem vesznek jegyet az emberek. Nemcsak koncertre, utazásra sem. Aznap eljönnek, és megveszik, ha nincs valami gond. Hozzá kell szoknunk a szürrealitáshoz„ – mondta az énekes.

 

Milliárdos segítség A Raktárkoncert-sorozatot a kormány 5,3 milliárdos mentőcsomagja tette lehetővé a világjárvány miatt bajba jutott hazai zenei ipar kétszáz előadója és háttérembere számára. A koncertfilmek az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában folyamatosan megnézhetők lesznek. A Lounge Group jóvoltából már a Raktárkoncertek nyilvánosságra kerülése előtt számos értékes tartalom válik elérhetővé a kulisszák mögül a raktarkoncert.hu honlapon és a vonatkozó közösségi média oldalakon. A Lounge Group a koncertek vizuális világának kialakítása mellett az elkészülő koncertfelvételek technikai véglegesítésében is szerepet vállal.  

 

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői