Létrehozva: 2020.11.17.

Elképesztő összefogás, több mint 10 millió forint gyűlt össze az autisták számára

A közmédia jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó! javára gyűjtöttek.

Több mint 10 millió forint gyűlt már össze a közmédia jótékonysági kampánya, a Jónak lenni jó! javára. Az idei akcióval az Együtt az Autistákért Alapítványon keresztül egy autista gyerekeket és családjukat segítő diagnosztikai és terápiás centrum létrehozásához gyűjtenek támogatást.

Fotó: MTVA

Alig két hete indult a kampány, de az 13616-os számú adományvonalon keresztül érkező támogatások összege már túllépte a 10 millió forintos határt.

„Nem lehet szavakba önteni azt az összefogást, amit évről-évre tapasztalunk a Jónak lenni jó! kapcsán. Hálásak vagyunk az embereknek, hogy ebben a nehéz időszakban is mellénk állnak és lehetőségeikhez mérten mindent megtesznek a jó ügyért. Hiszem, hogy a terápiás centrum létrejöttével sok család mindennapjainak könnyebbé tételéhez járulhatunk hozzá, miközben mi is többek leszünk az adakozás által” – fogalmazott Siklósi Beatrix projektvezető, a Kossuth Rádió csatornaigazgatója.

A felajánlásokat továbbra is várják: a 13616-as számot tárcsázva, vagy a 13616-as számra küldött sms-sel hívásonként és üzenetenként 500 forinttal lehet támogatni az autista gyerekeket és családjaikat segítő Együtt az Autistákért Alapítványt.

A Jónak lenni jó! kampányhoz számos ismert ember, illetve intézmények is csatlakoztak. Hosszú Katinka egy közös úszást, valamint az Iron Swim Úszóiskolába szóló egy hónapos bérletet; a Magyar Posta a Frakk, a macskák réme mese kedvenc szereplőit ábrázoló alkalmi bélyegblokkot; Litkey Farkas világbajnok vitorlázó a 2013-ban nyert világbajnoki serlegét; a Nemzeti Színház pedig a Rómeó és Júlia című előadására nyolcfős díszpáholyát ajánlotta fel a nemes cél támogatására – ez utóbbi már gazdára is talált. Az érdeklődők a https://mediaklikk.hu/musor/jonaklennijo/ oldalon tekinthetik meg a további felajánlásokat.

Az idei adománygyűjtés december 20-án zárul, amikor valamilyen formában a közmédia szinte összes televíziós és rádiós csatornája bekapcsolódik a Jónak lenni jó! jótékonysági kampányba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja