Létrehozva: 2021.01.06.

Összeomlott az Exatlon első kiesője: Saját magamtól is megijedtem!

Bencsik Lili hősiesen küzdött, de számára sajnos véget ért a játék.

Bencsik Lili számára sajnos gyorsan véget ért az Exatlon Hungary! A 18 éves Kihívó az első párbajban, szoros küzdelemben maradt alul Török Líviával szemben. Bár a fiatal lány csalódott az eredmény miatt, örömmel tekint vissza az elmúlt napokra, hiszen elképesztő élményekkel gazdagodott.

Fotó: TV2

„Iszonyatosan élveztem már a tudatot is, hogy Dominikán vagyok, és a Kihívók csapatát erősítem. Sajnos az én Exatlonom nem tartott sokáig, ami talán annak is köszönhető, hogy az első három napban eléggé görcsösen mentem a pályákon, nem nagyon hoztam pontot a csapatnak. Úgy gondolom, hogy a negyedik nap érkeztem meg igazán a versenybe, élveztem a futamokat. Ennek ellenére számítottam arra, hogy én leszek Lívi párbajellenfele” – kezdte lapunknak Lili, aki mindent megtett a győzelemért, ám sajnos a párbajban alulmaradt a csapattársával szemben. Azt a nézők is láthatták, hogy a fiatal lányt rettenetesen megviselte a kiesése, csalódottságát nem tudta leplezni.

„Az elmúlt napokban volt időm gondolkozni a történteken. A kiesésem utáni időszak borzasztó volt, kettős érzések voltak bennem. Amikor boldog voltam, akkor a csillagokat is le tudtam volna hozni az égről, másrészről pedig még saját magamtól is megijedtem, mennyire befordultam” – fogalmazott a fiatal Kihívó, aki már itthonról szurkol a társainak.

„Jó itthon lenni, de iszonyatosan fura is. Nagyon rossz volt hazajönni Dominikáról. Az pedig csak tovább nehezít a helyzeten, hogy a tévében látom a többieket, és nagyon elszomorít, hogy én már nem lehetek ott” – mondta Lili, aki természetesen továbbra is a kék csapat sikeréért szurkol.

 

Tele van tervekkel Lili bár csalódott a kiesése miatt, próbál előre tekinteni, hiszen több célt is kitűzött magának. „Tettem kint egy ígéretet valakinek. Szeretnék egyetemre menni, diplomát szerezni és nyelvet tanulni. Ez most nagyon fontos számomra, aztán meglátjuk mit hoz még az élet.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja