Létrehozva: 2021.02.22.

„Ez sokkal több, mint barátság” – Őszintén vallott érzéseiről az Exatlon legújabb kiesője

Szendy Lilla nem titkolja, nagyon közel került az egyik csapattársához.

Szendy Lilla, az Exatlon Hungary legújabb kiesője őszintén mesélt a párbaj után Gelencsér Timinek a benne kavargó érzelmekről. A Bajnok többek között elárulta, számított-e arra, hogy Krisztán őt küldi párbajra, illetve a medálokra, és a csapattal való kapcsolatára is kitért.

Szendy Lilla már a kezdetekkor megtalálta a közös hangot csapattársával (Fotó: TV2)

„Lelkileg nagyon sok mindenen mentem keresztül. Számítottam arra, hogy nekem kell párbajoznom, hiszen nekem volt a második leggyengébb statisztikám. Biztos voltam benne, hogy kemény párbaj lesz, de arra nem számítottam, hogy ennyire szoros lesz, hogy tíz futamot megyünk„ – kezdte Szendy Lilla, aki kitért a medálokra is. Saját részéről mind a kettőt felhasználta a párbaj alatt, azonban a csapattársaitól nem érkezett felajánlás.

„Nem fogadtam volna el Krisztől a medált. De ő sem lett volna hű magához, ha felajánlotta volna. Összességében tehát egyáltalán nem haragszom, hogy nem ajánlotta fel” – jelentette ki.

Szoros barátságok szövődtek

Lilla nagyon hamar megtalálta a közös hangot csapattársával, Tóth Jankával. A lányok mindig támogatták egymást a versenyben, kikérték a másik tanácsát. A Bajnok elárulta, nagyon szoros barátság alakult ki kettejük között, ami inkább már egy testvéri kapcsolatra jellemző.

„Nagyon hamar egymásra találtunk itt bent. Biztos vagyok benne, hogy otthon folytatni fogjuk. Megkérdeztem tőle, hogy hívhatjuk-e a kapcsolatunkat barátságnak, mert én óvatosan kezelem ezeket a szavakat, és ő erre azt mondta, hogy ez sokkal több, mint barátság. Ez már testvériség” – árulta el Lilla.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői