Létrehozva: 2021.05.20.

Exatlon Hungary: így reagáltak a Bajnokok, amikor megkapták a nyereményüket

Szoros verseny után végül a Bajnokok telefonálhattak haza a szeretteiknek, Iza és Vivi pedig elmondták, milyen volt látni, hallani a családtagjaikat.

Szerda este további izgalmakkal folytatódott az Exatlon Hungary.

A TV2 sikerműsorában ezúttal a Bajnokok kerekedtek felül a versenyben 10:3-ra, így ők nyerték a videóhívást.

Vivi számára óriási öröm volt, hogy nem csak a családjával, de az edzőtársaival is beszélhetett.

Exatlon Hungary: a Bajnokok hazatelefonálhattak (Fotó: TV2)

„A nap elején nem igazán a hívás megszerzése volt a cél, hanem az, hogy behúzzuk a napot, mert sok vesztes futam volt most mögöttünk. A hívás csak egy plusz volt, és óriási löketet adott számomra, hiszen teljesült a kívánságom, és az egész családdal tudtam beszélni. Anya, apa, a tesóim, az edzőtársaim, mindenki aki fontos számomra” – fogalmazott a csinos Bajnok, aki számára pozitív töltődés volt, hogy hallhatott az otthoniakról.

Hogy a kihívók számára milyen érzés lehetett, hogy nem ők nyertek, Vivi nem tudja, de abban biztos, hogy számukra nagy erőt adott.

„A kihívók nagyon szerették volna ezt a videóhívást is, kérdéses, hogy mennyire tudják majd tisztázni magukban ezt a veszteséget, de az biztos, hogy nekünk nagy erőt adott.”

Iza eleinte szerette volna teljesen kizárni a család hiányát a gondolataiból, ezért amikor megtudta, hogy felhívhatja a szeretteit, kicsit megijedt, mert attól tartott, talán kizökkenti őt a beszélgetés a versenyből. Végül azonban minden jól sült el.

„Nagyon jó érzés volt újra beszélni a családdal, nagyon szeretem őket. Összegyűltek mindannyian, már nagyon hiányoznak, de tudom, hogy hamarosan találkozhatunk, a végére pedig extra löketet adott ez a hívás, ahhoz, hogy még kitartóbb legyek, és tovább tudjak versenyezni” – mondta el Iza, aki szerint a családja is azt szeretné, hogy végigvigye a versenyt.

Szerinte a kihívókat talán legyengítette a veszteség, de számukra erősítést adott, hogy beszélhettek a szeretteikkel.

„Ez most vagy legyengíti őket, mint eddig is, vagy a verseny végéhez közeledve ezt jobban ki tudják zárni, de ez nekünk mentálisan mindenképpen egy erősítést jelent” – fogalmazott a versenyző.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja