Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.09.29.

Óriási bejelentést tett Hajdú Péter

A Life TV kedd délelőtt egy nagyszabású sajtótájékoztató keretein belül ismertette a csatorna elmúlt egy évének sikereit, valamint az őszi programtervezetet. Minden eddiginél nagyobb dobásokkal készülnek idén ősszel!

Szerző Doris

Hajdú Péter egy nem mindennapi díszletben köszöntötte a sajtó munkatársait, valamint a Life TV dolgozóit keddi sajtótájékoztatójukon. A Frizbi című műsorban látható íróasztal mögött ülve árulta el, hogy a nagy sikerű late night show ősszel visszatér a képernyőre, a Life TV-n lesz látható október 3-tól.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Azt gondolom, hogy a Frizbi lesz az ősz egyik nagy durranása a Life TV-n. Amikor egy évvel ezelőtt találkoztunk, akkor a 68. helyen állt a Life TV, és 68 százalék volt a lefedettsége. Mára egy top 10-es csatorna lett és 93 százalék a lefedettsége, de az Ozone TV nézettsége is megnégyszereződött. Ez egy nagyon kemény meccs volt, és még ennél is keményebb lesz. Elértük a Life TV-vel ugyanis azt 1 százalékos álomhatárt, amit kitűztünk, innentől kezdve még nehezebb lesz. Célunk, hogy bekerüljünk az 5 legnézettebb csatorna közé, és ezt meg is fogjuk valósítani” – mondta eltökélten Hajdú Péter vezérigazgató, aki hamarosan már mondhatja magát.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

A török romantikus vígjátékok és a már említett Frizbi mellett, idén ősszel ismét jön az Összezárva Hajdú Péterrel, ahol a műsorvezető 24 órát tölt együtt a meghívott vendéggel, valamint vasárnaponként, a Frizbi előtt érkezik az Activity Ábel Anitával, ami felejthetetlen perceket és rengeteg nevetést ígér. Sőt, Joshi Bharat is új megbízatást kapott a cégtől.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Hiszitek vagy sem, de Budapest a világ egyik legzsúfoltabb városa lett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja