Létrehozva: 2021.10.28.

Különleges produkcióra készül Varga Viktor

Hamarosan olyan dallal jelentkezik Varga Viktor, amivel a cigányságot és a magyarokat szeretné közelebb hozni egymáshoz.

Különleges produkcióra készül Varga Viktor: hamarosan olyan dallal jelentkezik, amivel a cigányságot és a magyarokat szeretné közelebb hozni egymáshoz.

Az énekes az összefogásra akarja felhívni a figyelmet, mert szerinte máshogy nem lehet életben maradni.

„Barna Barnabással énekeljük majd közösen a dalt. A két szereplő már önmagában azt szimbolizálja, hogy hiába az eltérő személyiségek, közösan nagy dolgokra vagyunk képesek. Ő borsodi cigánygyerek, én pedig békéscsabai vidéki srác„ – mondja Viktor. – ”Én készítem kettőnk ruháját is. Neki a borsodi stílus szerint, matyóhímzéssel díszítve, nekem pedig a viharsarki divat alapján. A dalban egymásnak mesélünk a saját világunkról, én írtam a szöveget és én szereztem a zenéjét is. Már majdnem kész, pár hét, és a nagyközönség is hallhatja. Természetesen készül majd hozzá klip is, mert anélkül manapság már nem lehet dalt eladni.”

Barna Barnabás is lelkesen várja a közös munkát.

„Viktor már levette rólam a méretet, készíti a ruhákat, amikben majd közösen lépünk fel. A dalban arról éneklünk, hogy honnan jöttünk. Lehet, hogy mi, cigányok hangosabban mulatunk, vagy gyakrabban hordunk kalapot, de sokkal több bennünk a hasonlóság, mint azt bárki gondolná” – magyarázza Barnabás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői