Létrehozva: 2022.01.11.

„Nincs jogom másokat oktatni” – nem találja a helyét az Exatlon dögös Kihívója

Az Exatlon régi-új Kihívója, Szabó-Thomka Hanna úgy érzi, még nem találta meg a helyét az új csapatában. Addig pedig tanácsokat sem tud adni másoknak.

Szabó-Thomka Hanna az Exatlon első évadában vált a nézők kedvencévé, ám úgy tűnik, hogy a legjobbak között most nem találja a helyét. A Kihívó a hétfői villajáték közben borult ki, rosszul viselte, hogy két pont is rajta csúszott el, illetve a villát sem tudták megtartani.

Hanna úgy érzi, elvesztette a lelkesedését, és sokkal gyengébben teljesít, mint három éve.

Fotó: Instagram

„Az első évadban azért jöttem az Exatlonba, hogy bizonyítsak magamnak. Alig vártam a versenyt, viszont most más érzésekkel vágtam bele a játékba. Indulás előtt még azt éreztem, hogy számtalan dolgot kell otthon megoldanom, vannak lezáratlan feladataim, szeretnék még időt tölteni a párommal, a munkahelyemen. Hirtelen elvágták, úgy hagytam ott őket, így hiányzik minden otthonról. Jelenleg várom, hogy ténylegesen megérkezzek a versenybe, és végre maximálisan ide tudjak koncentrálni” – kezdte lapunknak Hanna, akinek idén azért is nehezebb, mert a „tökéletes életét” hagyta otthon a játékért.

„Nagyon sok mindent hagytam otthon. Az első évadnál szinte menekültem, a hosszú egyetemi tanulmányaim végéhez közeledve jobb nem is történhetett volna velem. Jelenleg nagyon szeretem az otthoni életemet, úgy alakul minden, ahogy szerettem volna, viszont leléptem, és nem vagyok benne biztos, hogy most ez a helyes út számomra.”

A Kihívó ennek ellenére sem adja fel, arra koncentrál, hogy a jövőben minél jobban teljesítsen, és újra betölthesse azt a szerepet, mint az első évadban.

„Az első évadban volt egy úgynevezett szerepköröm a csapaton belül, amit nagyon szívesen vittem, szívesen segítettem a többieknek, tudtam, mit hogyan kellene, hogyan lehet kijavítani egy-egy hibát, és ez most nincs meg. Amíg ez nincs meg, addig nem is vagyok hiteles. Nekem kell bebizonyítanom, addig nincs jogom másokat oktatni. Ezt a helyzetet most nem is merem és nem tudom, hogy kell kezelni.”

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Szabó-Thomka Hanna (@hanna_thomka) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői