Létrehozva: 2022.08.10.

Csodát tett Gáspár Zsoltival a TV2

Gáspár Zsolti diszlexiás, nem igazán ment neki a kamerák előtti hangos olvasás. Ez azonban lassan a múlté...

Szerző Maca néni

Gáspár Zsolti egy olyan korban volt kisiskolás, amikor az oktatásban még nem fordítottak különösebb figyelmet az olyan problémákra, mint a diszlexia vagy éppen a diszgráfia, vagyis az olvasás- és írászavar. Akkoriban a tanárok – tisztelet a kivételnek – inkább nyűgnek tekintették azokat a lurkókat, akik olvasás vagy írás közben össze szavakat a keverték. Vagyis vagy megszégyenítették őket az osztály előtt, ezzel még inkább erősítve bennük a problémát, vagy egyszerűen nem szólították fel őket hangos olvasásra, és simán beírták nekik a karót egy-egy tollbamondás után. Nos, a Farm VIP és újonnan a Város vs Vidék házigazdája szintén beleesett a szórásba, vagyis a lőtéri kutyát sem érdekelte, hogy kisfiúként nem boldogult a betűkkel. Ennek eredményeként felnőttként sem őt kérik fel a falunapon, hogy írja meg és olvassa fel a köszöntőbeszédet. 

Fotó: TV2

A TV2 sztárja ugyanakkor éppen a Város vs Vidék forgatásain szembesült azzal, hogy milyen furcsaságok is születnek abból, ha történetesen ő olvas fel egy-egy kérdést a játékosoknak. Mivel Zsoltinak igen kifinomult az öniróniája, az elhibázott szavakon nem csak a közönség, Tilla és a stáb szórakozott jól, de ő maga is. Ennek ellenére segítséget kért és kapott a csatornától és persze a műsorvezetőtársától is. 

„Valóban diszlexiám van, ami nem könnyítette meg a munkát a forgatásokon, hiszen szemben a Farm VIP című műsorral, a Város vs Vidékben gyakran kell hangosan felolvasnom kérdéseket. Az olvasási nehézségem persze a személyiségem része lett az évek során, de van bennem szakmai alázat és ezért mindent elkövetek annak érdekében, hogy ha lassan is, de levetkőzzem, hiszen azért jó lenne, ha olyan profinak tűnnék a képernyőn, mint azok, akikkel az utóbbi években volt szerencsém együtt dolgozni – kezdte lapunknak Zsolti gazda, aki nagyon hálás a TV2-nek, amiért próbálnak neki segíteni és lehetőséget biztosítanak számára a fejlődésre. 

„Amint jeleztem, hogy szívesen javítanék az olvasási nehézségeimen, azonnal támogató reakciókat kaptam. Tilla nagyon segítőkész és elárult pár trükköt, amiket alkalmazva kicsit megnyugszom a kamerák előtt és képes vagyok jobban koncentrálni a feladatomra, vagyis olykor arra, hogy felolvassak egy szöveget. Ahogy majd halad előre a műsor, a nézők észre fogják venni a javulást. És ez igaz lesz a Farm VIP-re is, ahol pedig Demcsák Zsuzsi segít nekem rengeteget” – magyarázta Gáspár Zsolti

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja