Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.10.10.

Durva "tevepánik" lett úrrá az Ázsia Expressz játékosain

Még szinte el sem indult a TV2 kalandreality-jének harmadik évada, de néhány hírességnek már sikerült az összeomlás szélére kerülnie.

Szerző Maca néni

Hogy a sivatag közepén is lehet mélyvízbe kerülni, arra kiváló példa lesz az Ázsia Expressz harmadik szériájának nyitóadása, melyben a már megszokott módon a celebpárosoknak először a heteken át tartó futamban használt hátizsákjaikat kell megtalálniuk. Feltehetően már itt lesznek, akik elakadnak és az indokoltnál hosszabb ideig bolyonganak majd az ismeretlenben, de az első igazi kihívást a sivatag hajójaként is emlegetett teve jelenti majd többek számára. 

Fotó: TV2

Az egyébként híresen béketűrő és kezes teherhordó többekből is félelmet, sőt egyenesen pánikközeli állapotot vált ki. Azzal feltehetően senkinek nem okozunk nagy meglepetést, hogy Gáspár Győző nem rajong ezekért az állatokért, de arra nem feltétlenül számítottunk, hogy a mindig karakán és határozott Bea asszony is sikítófrászt kap a teve hátán ülve. 

 

Fotó: TV2

Az, hogy kinek hogy sikerül megbirkózni a sivatagi viszontagságokkal és a nap végén ki zsebeli be az első medált, illetve a győzelemmel járó előnyt, hétfő este kiderül a TV2 képernyőjén. 

 

Szerző Maca néni

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Száz százalékos eredmény ellenjelölt nélkül – csak nem ez Joe Biden nagy terve?

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja