Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.27.

Tóth Andi visszatáncolta magát a rajongók szívébe

Az énekesnő nem volt túl jó formában mostanában, és a körülötte kialakult botrány is alaposan megtépázta hírnevét. Most pontot tett az időszak végére.

Tóth Andi messze az egyik legtehetségesebb hazai énekesnő, aki ráadásul amolyan multitalentum is, hiszen színészként, sőt táncosként is képes kimagaslóan teljesíteni. Ugyanakkor az is tény, hogy ő az egyik legmegosztóbb sztárunk is, hiszen igen gyakran válik botrányok főszereplőjévé. Szókimondó stílusát nem mindenki nézi jó szemmel és persze az sem tett jót a megítélésének, hogy nemrég egy csúnya drogbotránnyal is hírbe hozták.  

Tóth Andi a Dancing with the Stars  színpadán
Fotó: TV2

Andi nem tagadta, hogy az utóbbi időben a szokottnál is nehezebb időszakát éli, amin még az sem feltétlenül segített, hogy időközben rátalált a szerelem  Marics Peti oldalán. Ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy Andi is az a fajta művészlélek, akik a mélypontjai a magasba repítenek. Ennek ékes bizonyítékát láthattuk szombat este a Dancing with the Stars színpadán, ahol extra produkcióként tért vissza Andrea Manrával, hogy szó szerint minden kételyt elsöpörjenek. 

Andi megcsillogtatta énektudását is, mielőtt felperzselték volna a táncparkettet a profi táncossal. Bár esetükben nehéz megmondani, hogy ki a tanár és ki a tanítvány. 

Tóth Andi a Dancing with the Stars színpadán
Fotó: TV2

Ez a produkció pedig bőven elég volt arra, hogy egy csapásra belefojtsa a szót még a legádázabb "kommenthuszárokba" is. Afelől kétségünk sincs, hogy akadtak néhányan, akik a foteljükben ülve azon tanakodtak magukban, hogyan találjanak csomót a kákán, de végül csendben maradtak, hiszen ebben a produkcióban keresve sem lehetett hibát találni. Nem maradtak csendben viszont azok, akik lenyűgözve figyelték Andi és Andrei minden mozdulatát. 

"Remélem Andi olvassa a kommenteket, minden hírportál agyon dicséri jogosan. Nincs egyetlen negatív komment! csak sok száz rajongó! Remélem most már véget ér a bántanak, nem szeretnek nyavalygás! 

Csak teljesíteni kell és össze kell szednie magát és lábai előtt az egész világ!"

"Ezzel a csajjal senki nem bír!  Lehet őt szidni, bántani, elítélni, de: gyönyörű szép, bomba alakja van, nagyon tud énekelni és táncolni!"

"ÁÁÁÁÁÁÁ!  Legszívesebben üvöltöttem volna, csak már alszik a család!  Fenomenális, ultrabrutális, szuperszonikus! Isten adta tehetség vagy Andi minden téren!" - hogy csak néhányat mutassunk meg a kommentáradatból, ami Andiék tánca után született. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja