Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.12.06.

Szorcsik Viki káromkodva ordibált, majd összeomlott

Ember legyen a talpán, aki követni tudja, hogy a színésznőnek mikor, kivel és miért van ordibálni valója.

A Farm VIP hétfői adásában alaposan elszabadultak az indulatok egy játék során. Mischinger Péter valóban emelt hangon utasította csapattársát, Szorcsik Vikit arra, hogy ne kergesse szét az összeterelt kecskéket, amire a színésznő úrinői modorban reagált. Csak a "retek" szót lehetett tisztán kivenni, mivel azt, ami utána következett ki kellett sípolni, így csak sejteni lehet, hogy milyen jelzőkkel illethette a játék hevében kissé idegesen reagáló Pétert

Fotó: TV2

Ami ezután következett, az tulajdonképpen televíziózás történeti jelenetsor. Péter hasonló módon kiabált kicsit Mikivel is, a nevén szólítva őt. Ezt vette magára Viki, aki hazugnak nevezte őt és azt is képtelen volt elfogadni, hogy nem körülötte forog a planéta, vagyis Péter éppen nem neki címezte szavait. Ezért is kérte arra Vikit, hogy mossa ki a fülét. Ezen a ponton szabadult el a pokol, vagyis a színésznő. "Te ne beszéljél így velem!"- kezdte a színésznő, majd ismét hosszas sípolás következett az adásban, melynek végén Péter felé hajította a nem veszélytelen fahusángot, amit a tereléshez használt. Tette ezt olyan szerencsétlenül, hogy a végén magát ütötte meg vele, de a szándéka nyílvánvaló volt...

Fotó: TV2

Szorcsik Viki végül egy közös gyűlés alkalmával mondta el saját álláspontját. 

Nem beszélünk úgy a másik emberrel, amilyen hangot ő megütött velem!

- mondta Viki, de persze a visszajátszásból egyértelműen kiderül, hogy Péter csupán annyit kért tőle a szituációban, hogy viselkedjen és éppen Viki volt az, aki úgy beszélt vele, ahogyan az ember még a kutyájával sem. Viki állította, hogy az egykori exatlonos káromkodott és azt kérte, nézzék vissza a felvételt. Nos ez megtörtént és bizony azon csak ő maga beszélt úgy, mint egy kocsis. Erre csak annyit mondott, hogy ő csak úgy reagált, ahogyan szerinte bárki tette volna... Arra, hogy eldobta Péter felé a botot, így reagált: "Valaki nekiment volna nagykéssel..."

A történethez hozzátartozik, hogy Viki a játék végén félrevonult a farmház egy szegletébe, de arra azért ügyelt, hogy Völgyi Zsuzsi a közelben legyen, amikor keserves zokogásban tört ki. Sikerült is célt érnie, hiszen bár az énekesnő érezte, hogy csupán színjáték tanúja, megpróbálta vigasztalni az önmagát egyre jobban hergelő Vikit, aki a mutatvány tetőpontján elküldte a hozzá bocsánatot kérni érkező Pétert

A TV2 műsorának rajongói egyöntetűen úgy gondolják, hogy a probléma Viki készülékében van. A legtöbb kommentelő szerint a színésznőnek nincs helye a játékban:

"Szorcsikot szavazzuk ki, de ne csak a műsorból, hanem Magyarországról!"

"Amikor úgy beszélnek vele, ahogy ő beszél mindenki mássasl, akkor sírvafakad..."

"Kamu! Ennek a nőnek nincsenek érzései! Bántani ő szokott másokat!"

"Nem érdekes, hogy a nagy barátnéja, a Smaltig Dalma azóta normális, hogy nincs mellette?" - írták azok a kommentelők, akiknek a véleményét eltűri a nyomdafesték. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja