Létrehozva: 2017.05.09.

2017-ben így lesz igazán szexi a szoknya

Kevés nõiesebb ruhadarab létezik a szoknyánál. Bár idén továbbra is hódítani fognak a földig érõ maxiszoknyák, újra elõtérbe kerülnek a rövid, vagy térdig érõ darabok is, amik kecsesen kihangsúlyozzák a lábakat, és legfõképpen a karcsú derekat.

Megjelenik a rakott szoknya, de kicsit másképpen, mint ahogy eddig megszokhattuk. Elfelejthetjük a sűrű, szinte csíkos hatást keltő berakást, inkább a nagyobb loknik, vagy hullámok lesznek jellemzőek, de találkozhatunk a kirakatokban meseszép harangszoknyákkal is. Így csempészhetünk érzéki romantikát a hétköznapokba.

Színekben inkább a pasztell árnyalatok, vagy a klasszikus fehér kombinációk kerülnek előtérbe. Egy mélyen dekoltált, hosszú ujjú ruha, nude és fehér párosításban tökéletes választás a hétköznapokra, de randizni, vagy egy nyári bulihoz is. A varrásnak köszönhetően karcsúsítja a derekat, kisebbíti a vállakat és hangsúlyozza a lábakat. A szoknya hossza még pont ideális, hogy elegánsak és sikkesek legyünk a munkahelyen. Mivel a fehér mindent megmutat, teltebb nőknek ajánlott sötét színt választani alapnak, a díszítő- és derékvarrás lehet pasztell, vagy élénk szín, hogy igazi homokóra alakot varázsoljon.

Hasonló stílus, de kicsit merészebb a loknis miniszoknya, amit már nem ajánlanánk a munkahelyre, extrém rövidsége miatt. Viszont egy fülledt nyár esti partihoz tökéletes választás.  A nagy hullámok miatt fontos, hogy megtaláljuk az alakunkhoz illő színt, mert nagyíthatja a csípőt és a feneket. A legjobb, ha soha nem hordjuk lapos talpú cipővel, inkább magassarkút válasszunk hozzá, ami nyújtja és feszessé teszi a vádlit és a combokat.

A 2017-es év nagy dobása a sűrűmintás szoknyák és ruhák további ámokfutása lesz. Szinte mindenfélével találkozhatunk majd, a flamingótól egészen az azték mintáig. A rakott szoknya alatt megjelenik a vastag többréteges alsószoknya, ami még jobban elősegíti a tökéletesen karcsú derék látszatát.

A vastag derekú szoknyát viselhetjük egyszerű fekete atlétával, vagy felsővel is. Ezeknél a szetteknél a legjobb, ha tényleg elfelejtjük a lapos cipőket, mert azok csak összenyomják az alakunkat, a buggyos szoknyáknak köszönhetően.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SIKK

Ezért ne dobd ki megunt kacatjaidat! Rengeteg pénzt kereshetsz

SIKK

Ezek a rúzstrendek hódítanak idén. Te melyiket próbálnád ki?

SIKK

Az ADAM X Atelier luxus branddel startol az idei, 28. Budapest Fashion Week!

SIKK

Stílusos húsvéti szettek kicsiknek-nagyoknak

SIKK

Itt a szerelmesek tesztje! Ilyen egy igazi húsvéti randi

SIKK

Biztos, hogy ma akarsz sütni és mosni? Ezek a legdurvább húsvéti babonák

SIKK

Boruljon zöldbe a ruhatárad is! Ezek a legmenőbb zöld szettek idén tavasszal

SIKK

Titokban megváltozott az Instagram, panaszkodnak a felhasználók