Létrehozva: 2018.10.25.

Nanushka hazatér, Budapesten bűvöli el a hazai közönséget

Végre Budapesten is bemutatja kollekcióját a világsztárok kedvenc magyar divattervezõje, Sándor Szandra.

Sűrű hónapokat tudhat a háta mögött Sándor Szandra és csapata. A Nanushka márka tervezője rengeteget dolgozott, hogy ruhái meghódítsák a közönséget. A sok munkának meglett a gyümölcse, hiszen a Nanushka egyedüli magyar márkaként a hivatalos program részeként szerepelhetett a New York Fashion Weeken, majd ezt követően a csapat Londonba utazott, ahol megnyílt a márka pop-up boltja is a legendás Liberty áruházban.

"Rengeteg munka, annál is több egyeztetés és sok-sok kialvatlan éjszaka áll a hátunk mögött, de úgy gondolom, hogy az elmúlt hónapok minden pillanata megérte. Hatalmas szeretettel fogadtak minket külföldön, New Yorkban, Párizsban és Londonban is rendkívül jó visszajelzéseket kaptunk, de most végre itthon vagyunk és Budapesten is megmutathatjuk a 2019 tavasz-nyári kollekciónkat. Mindig büszkeséggel tölt el, amikor otthon, saját környezetben mutathatjuk be ruhadarabjainkat" – nyilatkozta a Borsnak Sándor Szandra, a Nanushka tervezője. Szandra elmondása szerint izgatottan készülnek az október 27-i bemutatóra és az azt megelőző délelőtti brunchra.

"Szeretnénk egy kicsit kedveskedni a hazai divatimádóknak és vásárlóinknak, ezért szombaton délelőtt 11 és délután 3 óra között a Nanushka üzletben várunk mindenkit szeretettel, egy kicsit kötetlenebb keretek között találkozzanak velünk. Minden érdeklődő megnézheti a ruhákat, felpróbálhatja őket, közben pedig akár egy finom kávét vagy egy proseccót is elfogyaszthat. Este pedig tíz órakor kezdődik a bemutatónk a Budapest Central European Fashion Weeken. Az biztos, hogy ezen a hétvégén nem fogunk unatkozni" – mosolygott a fiatal divattervező.

"Nagyon örülünk, hogy a Nanushka márka a divatipar egyik zászlós hajója lett, és hogy Budapest végre felkerült a divatvilág térképére. Reméljük, hogy a hazai közönség is úgy el lesz ragadtatva Szandra munkájától, mint a külföldi. Hatalmas büszkeség számunkra, hogy 2016-ban Szandráék mellett döntöttünk és befektettünk a márkába, hihetetlen eredményeket értek el az elmúlt években" – tette hozzá Gurzó Anna, a GB&Partners igazgatóságának tagja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Magyarország nem enged a békéből!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

mandiner.hu

Német demokrácia felsőfokon: a miniszterelnöknek magyarázkodnia kellett Orbán Viktor miatt

metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SIKK

Ezért ne dobd ki megunt kacatjaidat! Rengeteg pénzt kereshetsz

SIKK

Ezek a rúzstrendek hódítanak idén. Te melyiket próbálnád ki?

SIKK

Az ADAM X Atelier luxus branddel startol az idei, 28. Budapest Fashion Week!

SIKK

Stílusos húsvéti szettek kicsiknek-nagyoknak

SIKK

Itt a szerelmesek tesztje! Ilyen egy igazi húsvéti randi

SIKK

Biztos, hogy ma akarsz sütni és mosni? Ezek a legdurvább húsvéti babonák

SIKK

Boruljon zöldbe a ruhatárad is! Ezek a legmenőbb zöld szettek idén tavasszal

SIKK

Titokban megváltozott az Instagram, panaszkodnak a felhasználók