Létrehozva: 2017.07.19.

Második lett az A-Híd sárkányhajó csapata Szegeden

Megérte az elmúlt évek kemény edzése, a negyven pluszos nõi csapat ezüstöt lapátolt össze az ECÁ-n.

Az A-Híd néhány kollégája először 2010-ben szállt sárkányhajóba, s az év augusztusában már meg is mérettette magát a Szegeden megrendezésre került Sárkányhajó Világbajnokság céges amatőr futamában.

2011-ben a Hídépítők Egyesületének szakosztályaként hivatalosan is megkezdte versenyzését az A-HÍDragon névre keresztelt sárkányhajó csapat. Az azóta eltelt 7 évben igazi amatőr versenycsapattá váltak, rendszeresen vesznek részt hazai versenyeken, sőt, néhány csapattag több nemzetközi világversenyen is sikeresen szerepelt.

Az elmúlt években végzett kemény téli és nyári felkészülést követően elérkezett a pillanat, hogy a nemzetközi mezőny klub kategóriájában is vízre szálljon az A-HÍDragon: idén július 6. és 9. között Szegeden, a Maty-ér evezőspályáján rendezték az ECA Nemzetközi és Klub Sárkányhajó Európa-bajnokságot, ahol 9 nemzet képviseltette magát. A legnagyobb mezőnnyel a magyar csapatok érkeztek.

Az A-HÍDragon 200, 500 és 2000 méteres távokon indított hajót női, férfi és vegyes csapattal egyaránt. Bár a legtöbb futamban csak a középdöntőig sikerült eljutni, a masters, azaz 40 év feletti női 10-es hajó 2000 méteren nagyon szoros küzdelemben ezüstérmet szerzett. A négynapos rendezvényen számos magyar klubcsapat ért el szép eredményeket, és a magyar válogatottnak is bőven kijutott az érmekből: a végeredményük 8 arany-, 6 ezüst- és 8 bronzérem.

A Hídépítők Egyesületének csapatát, az A-HÍDragon-t 2011 óta támogatja az A-Híd Zrt.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

hirtv.hu

Rengeteg személy tűnik el Németországban

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Forró: Ez a teszt elárulja, mennyire vagy jó szerető!

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó