Létrehozva: 2018.06.25.

15 évesen halt meg a fiatal focista: Orvosi hiba okozta Zsolt halálát?

Érsek Zsolt egy mérkõzésen történt ütközés után a kórházban életét vesztette, a szülei úgy vélik, hogy az orvosok megmenthették volna.

dunaszerdahelyi, hatgyermekes családból származó Zsolt Galgócon játszott bajnoki mérkőzést még három éve, amikor csapata kapusával és az ellenfél játékosával ütközött. Az ütközés következtében Zsolt mája leszakadt, szétroncsolódott. Ez a diagnózis a nagyszombati kórházban derült ki, ahová a játékost a végzetes ütközés után azonnal elszállították. Hat órás műtéten esett át, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét.

A halálával kapcsolatos szakértői vélemények kiállítása mintegy két évig tartott, a 15 évesen elhunyt fiú édesanyja pedig most a Novy Cas-nak nyilatkozott az eredményekről.

"Anyu, ne sírj! Nehéz beszélnem, nagyon fáj" - ezek voltak utolsó beszélgetésük szavai édesanyja szerint, aki nem tudott megbékélni fia halálával. Ezért is készíttették a szakértői véleményt.

Világosan le van írva benne, hogy a két mentős azt állítja, a fiunk félórát várt az orvosra, további félórát ultrahangra, aminek a belső vérzést kellett volna kizárnia. Úgy gondoljuk, az illetékesek megpróbálják eltitkolni a szolgálatteljesítő orvos felelősségét

- fogalmazott Iveta, hozzátéve, a szakértői vélemény is leírja, hogy márpedig éppen a belső vérzés volt az egyik oka fia halálának.

Nem állítja, hogy fia túlélte volna, ha az orvosok ezt korábban észreveszik, viszont annyi bizonyos, hogy a túlélési esélyeit jelentősen megnövelte volna. A család az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatalhoz fordult, az ügyben pedig eljárást folytat a nagyszombati rendőrség is. 

Mária Linkesová szlovák rendőrszóvivő mindössze annyit közölt a nyomozás állásáról, hogy folyamatban vannak a szükséges vizsgálatot, hogy jogerős döntést hozhassanak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó