Létrehozva: 2019.11.23.

Súlyos betegsége után visszatérne a pályára a magyar sportolónő

Májusban diagnosztizáltak leukémiát a Szekszárd 20 éves kosárlabdázójánál, Gereben Líviánál.

A magyar válogatott Gereben Lívia pár hónapja még az életéért küzdött, a jól sikerült transzplantációt követően azonban már a visszatérésben reménykedik – írja a Nemzeti Sport.

Gereben Lívia (kék mezben)
Fotó: MTI

A 20 esztendős kosárlabdázó elmondta, hogy a műtét után huszonegy nappal már hazaengedték a kórházból. Sokat segített a gyógyulásában az is, hogy végig pozitívan gondolkozott, és a családja, valamint a csapattársai mellette voltak. A következő szezonban pedig már a pályára lépésben bízik.

„A nyáron már edzeni szeretnék, és a következő idényben pályán lenni – ez is éltet, ennek az elérése is adott erőt a kitartáshoz”

- mondta el Gereben Lívia a Nemzeti Sportnak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ferenc pápa a háborúval kapcsolatban üzent

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras