Létrehozva: 2019.11.19.

Kísért a múlt? Remeghetnek a walesi lábak a magyarok ellen

Két éve hasonló helyzetben volt a walesi labdarúgó-válogatott a vb-selejtezőkön.

Kísért a múlt a walesi labdarúgó-válogatott számára, amely csakúgy, mint két éve, ezúttal is esélyesként várja az év utolsó hazai tétmeccsét. A brit csapat 2017 októberében a világbajnoki-selejtezők záró körében Írországot fogadta, és egy győzelem továbbjutást jelentett volna számára. Pont, mint idén.

Kieffer Moore (pirosban) és walesi társai kedden este Magyarország ellen küzdenek az Eb-ért
Fotó: Getty Images

Azonban Wales két éve nem járt sikerrel. A Gareth Bale nélkül felálló gárda 1-0-ra kikapott Cardiffban az írektől, és ezzel elbukta a továbbjutást. A Real Madrid sztárja ma este minden bizonnyal ott lesz a walesi kezdőcsapatban a Magyarország elleni Európa-bajnoki selejtezőn, és az is változás, hogy immár Ryan Giggs irányítja a gárdát. Talán a közelmúlt miatt remeghetnek a walesi lábak, ám szövetségi kapitányuk szerint jó formában vannak.

„A fehéroroszok elleni barátságos meccsel együtt az utolsó négy fellépésünk jól sikerült.” – mondta Giggs, aki az azeriek elleni szombati sikerük után szóra sem méltatta a magyar válogatottat. Reméljük, a keddi meccs úgy alakul, hogy kénytelen lesz mondani valamit…

A Wales-Magyarország Eb-selejtezőt kedden 20:45-től játsszák.

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

metropol.hu

Áll a bál a Bajnokok Ligájában! Kinyírta a bíró a PSG-t?

mandiner.hu

Véget ért egy fejezet: visszavonták az egyik koronavírus-vakcinát

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa