Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.02.

Messitől csak a videobíró veheti el az Aranylabdát

Szokás szerint előre tudja a nemzetközi sportsajtó, hogy hétfő este kit koronáznak meg az Aranylabda-díjátadón Párizsban.

Ahogy az elmúlt években rendszeresen, ezúttal is kiszivárgott, hogy ki nyeri az Aranylabdát. Most a katalán sportlap, a Mundo Deportivo írta meg a tutit, miszerint a Barcelona labdarúgója, Lionel Messi kapja a díjat.

Lionel Messi Fotó: Getty Images

Azt írták, a november 9-én lezárult szavazást már kiértékelték a France Football illetékesei, és valaki kikotyogta, hogy december 2-án az argentint koronázzák meg. Messi korábban már ötször győzött, és ezúttal a Liverpool holland hátvédjét, Virgil van Dijket valamint a Juventus klasszisát, Cristiano Ronaldót előzi meg.

„Biztos vagyok benne, hogy Lionel Messinek adják az Aranylabdát. Aztán a videobíró felülírja a döntést, és végül Van Dijk kapja” – mondta viccesen a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola. A spanyol szakember egyrészt arra utal, hogy még mindig Messi a világ legprímább futballistája, másrészt azonban, ha a 2019-es évet nézzük, akkor egyértelműen Van Dijk volt a legjobb.

Virgil van Dijk Fotó: Getty Images

Tudniillik Van Dijk májusban megnyerte a Bajnokok Ligáját a Liverpoollal, az angol Premier League-ben a játékostársak őt választották az év labdarúgójának, majd augusztusban az UEFA díjátadóján is ő lett az év játékosa. Ráadásul a 193 centis holland klasszis felállított egy rekordot: 2018 márciusa és 2019 augusztusa között 65 meccsen át senki sem tudta kicselezni, mindenkit megállított.

Ezzel szemben Messi bajnoki címet nyert a Barcelonával, elhódította a gólkirályi címet, megkapta az európai aranycipőt és a FIFA év játékosa díjat. Azonban a nemzetközi porondon sikertelen maradt, a Barcával és az argentin válogatottal sem nyert semmit.

Mégis úgy fest, Messi eredményeit értékelik többre. Ezen tényleg csak a videobíró változtathat.

Tavaly megszakadt Messi és Ronaldo sorozata

Egy évvel ezelőtt Luka Modric, a horvátokkal világbajnoki ezüstérmet szerzett focista kapta az Aranylabdát. Ezzel megszakadt egy nagy sorozat, ugyanis 2008 óta kizárólag Cristiano Ronaldónak és Lionel Messinek ítélték oda a díjat, ötször-ötször koronázták meg őket. Ha idén Virgil van Dijk nyerne, azzal végleg megszakadna Messi és Ronaldo hegemóniája.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival

TÜZELŐÁLLÁS

„Próbáljuk magunk mögött hagyni..." – Ilyen a hangulat a magyar válogatottnál a balhé óta

TÜZELŐÁLLÁS

Kapitányváltásról pletykáltak a magyar válogatottnál, reagált a szövetség