Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.01.17.

Ezért igazolt az NB II-be az élvonal gólkirályjelöltje

Feczesin Róbert alapos meglepetést okozott azzal, hogy a Vasashoz szerződött.

Az NB II-ben szereplő Vasasban folytatja a pályafutását Feczesin Róbert, aki az élvonalbeli Újpestet hagyta el az angyalföldiekért. A 33 éves labdarúgó ősszel nyolc találatot jegyzett az NB I-ben, ezzel vezeti a góllövőlistát, ezért számít óriási meglepetésnek az átigazolás. Feczesin a Facebookon az újpesti szurkolóknak üzent.

Feczesin Róbert Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Gondolhatjátok, hogy nem így terveztem. Volt bennem izgalom, egyfajta drukk, amikor visszatértem Újpestre, nem tudtam, hogy mire számítsak. Aztán amit tőletek kaptam, az mindent felülmúlt! Nekem ti vagytok az Újpest. Büszke vagyok az elmúlt időszakra, mindig különleges emlék marad. Hiányozni fogtok, és remélem, ti is mindig jó szívvel gondoltok majd vissza rám. Én megpróbáltam mindent. Az Újpest ti vagytok. Sok sikert Újpest.”

Ebből arra lehet következtetni, hogy Feczesin szeretett volna Újpesten maradni. A Ripost úgy tudja, a támadó az előnyösebb anyagi feltételek miatt váltott. Információink szerint a csatár havi 6-8000 ezer eurót keresett a lila-fehéreknél, és ennél többért írt alá a Vasashoz, amely a nyolcadik helyen áll az NB II-ben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 5.: a Rák meghatódik, a Skorpió nagy hatással van valakire

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival

TÜZELŐÁLLÁS

„Próbáljuk magunk mögött hagyni..." – Ilyen a hangulat a magyar válogatottnál a balhé óta

TÜZELŐÁLLÁS

Kapitányváltásról pletykáltak a magyar válogatottnál, reagált a szövetség