Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.16.

Jubileum, magyar edzőt ünnepel a Real Madrid

Habár a Real Madridnál leginkább Puskás Ferencet emlegetik Magyarország kapcsán, az Aranycsapat legendája előtt egy másik honfitársunk is maradandót alkotott. A királyi gárda 1932-ben Hertzka Lipót vezetésével nyerte meg az első spanyol bajnoki címét.

A koronavírus-járvány miatt a spanyol sportoldalak is gyakorta idéznek fel történelmi pillanatokat. A Marca például április 3-án a Real Madrid első bajnoki címéről írt, amelyet egy bizonyos Lippo Hertzka vezetésével, 1932-ben ért el a labdarúgócsapat. Lippo Hertzka, vagyis Hertzka Lipót 1930-ban került a Real élére, és a Marca a kinevezés 90 éves jubileuma miatt idézte fel az eseményt.

Hertzka Lipót Fotó: Twitter

Érdekesség, hogy két születési évszám szerepel a tréner neve mellett, és nem tudni, melyik a valós. Az egyik 1893. december 27-i bécsi, a másik 1904. november 19-i budapesti anyakönyvezést ír. A Marca az utóbbit vette alapul, úgy vélik, Hertzka 26 évesen került vezetőedzőként a Real Madridhoz. Előtte Magyarországon az MTK-ban játszott, majd a húszas évek elején a német Essenerhez igazolt. 1922-ben Spanyolországban játszottak a csapattal, és Hertzka nem tért haza a német gárdával, hanem San Sebastianban maradt. 1923-ban átvette a helyi Real Sociedad irányítását, majd a másik baszk klubnál, az Athletic Bilbaónál és a Sevillánál is dolgozott.

Középen Santiago Bernabeu és Hertzka Fotó: Twitter

1930-ban a Real Madrid mai stadionjának névadója, Santiago Bernabeu hívta a királyi gárdához, amelynél ő volt az első magyar származású szakember. Az első évében hatodik lett a csapattal, a második szezont viszont veretlenül nyerte meg a Real Madrid. Ez volt a spanyol sztárcsapat első bajnoki címe. Az öröm azonban nem tartott sokáig, a Real Madrid a következő szezonban kiesett a Spanyol Kupában az alacsonyabb osztályú Deportivóval szemben, és Hertzkát menesztették.

A magyar tréner később Portugáliban, többek között a Benficánál is dolgozott, és 1951-ben hunyt el.

Érdekesség, Farkasházy Tivadar rokonságban állt Hertzkával: a tréner volt a férje a magyar humorista keresztanyjának.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése

OLDALVONAL

Van rajta bugyi? A medence szélén fotózták az egzotikus szépséget

OLDALVONAL

Mindenki érte aggódik, új híreket kaptunk az intenzív osztályon ápolt kapusról

OLDALVONAL

Holtan találtak rá a 20 éves válogatott játékosra, miután nem jelent meg a mérkőzésén