Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.29.

Koronavírus: megszólalt a magyar úszónő, döntött a jövőjéről

Olasz Anna sokáig gondolkodott a visszavonuláson. Most kimondta a végleges választ.

Társaival együtt Balatonfűzfőn készül Olasz Anna nyíltvízi úszó, aki úgy tervezi, hogy a tokiói olimpia után befejezi a pályafutását. A játékok halasztásával a sportolói karrierjének a vége 2021-re tolódott.

„Először az országos bajnokság maradt el, majd nemzetközi versenyek is, végül elhalasztották az olimpiát, így volt idő erre lelkileg felkészülni” – mondta szerdán a Kossuth Rádiónak a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes versenyző. „Én azóta is próbálom pozitívan nézni a történéseket, bár jó lett volna, ha már a válogatóverseny után történik a halasztás, könnyebb lett volna a következő egy évbe úgy belevágni, hogy már tudom, résztvevő vagyok.”

Fotó: MTI

Olaz Anna elmondta, úgy tervezte, hogy az ötkarikás játékokat követően a szezont még végigcsinálja, de utána abbahagyja az úszást, így most a pályafutása vége egy évvel eltolódott.

„Ezt is úgy fogom fel, hogy kaptam még egy évet az úszásban. Ezzel együtt hamarosan 27 éves leszek, s bár továbbra is szeretek úszni, elkezdtem már tervezni a jövőmet” – fogalmazott a sportoló, aki lemaradt a londoni olimpiáról, majd úgy tűnt, Rióban sem lehet ott, végül aztán 2016-ban indulhatott, most pedig még ugyancsak nincs indulási joga.

„Én ennek ellenére minden nap úgy készülök, hogy ott leszek Tokióban, a koronavírus-járvány sem fog ettől a célomtól eltántorítani” – jelentette ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó