Létrehozva: 2020.04.16.

Zárt kapus lehet a Magyar Nagydíj, veszélyben a belga futam

Veszélybe kerültek az augusztusi Forma-1-es futamok a járvány miatt.

Veszélybe került az augusztus végére tervezett Forma-1-es Belga Nagydíj megrendezése, miután a belga kormány augusztus 31-ig betiltotta a tömegrendezvények szervezését a koronavírus-járvány miatt.

Ideális esetben augusztus 2-án rendeznék a magyar futamot
Fotó: Getty Images

A spái verseny szervezői azóta felfüggesztették a jegyértékesítést, ám a futam halasztásáról vagy törléséről még nem döntöttek. Négy héttel a belga viadal előtt, augusztus 2-án, a Hungaroringen versenyeznének, és adott esetben akár zárt kapuk mögött is megrendezhetik a Magyar Nagydíjat. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, ez valóban megtörténhet.

„Van többek között zárt kapus forgatókönyv is a Libertynélmondta Gyulay az M4 Sportnak. „Ez a legnagyobb bukta, mivel ki kell fizetni a jogdíjat, és állni kell az összes rendezési költséget. Óriási költség egy-egy futam rendezése, így természetesen anyagilag nem érné meg. Ha lenne egy alku a tulajdonossal, ami enyhít ezeken a költségeken, akkor már könnyebb lenne a szervezés, bár nézők nélkül nagyon furcsa lenne egy futam.”

Jelen állás szerint leghamarabb a június végére tervezett Francia Nagydíjjal kezdődhet a szezon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Ezek voltak a hét legolvasottabb sztárhírei: Rákkal küzd a népszerű színésznő, Tóth Gabi teljesen kiakadt, barátság lett a házasságból

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

ripost.hu

Kiderült, együtt maradt-e a Házasság első látásra kedvenc házaspárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival

TÜZELŐÁLLÁS

„Próbáljuk magunk mögött hagyni..." – Ilyen a hangulat a magyar válogatottnál a balhé óta