Létrehozva: 2020.05.19.

Gyűlnek a papírfradisták, ezrek akarnak ott lenni a lelátón

Több ezer szurkoló küldte már be a fotóját, hogy kartonbábuként ott lehessen a Debrecen elleni, május 23-i labdarúgó NB I-es mérkőzésen.

Szombaton – zárt kapuk mögött – újraindul a labdarúgóélet: a kényszerszünet után a Ferencváros-Debrecen NB I-es meccs lesz az első tétmérkőzés. Az egy héttel előbb indult német Bundesligában a Mönchengladbach a szurkolókat ábrázoló kartonfigurákkal jelezte, hogy ha a csapat hívei személyesen nem is lehetnek jelen, lélekben ott vannak mögöttük. Hasonló utat választott idehaza az FTC is. A magyar rekordbajok kezdeményezésére elképesztő számban jelentkeznek a szurkolók, hogy a róluk mintázott kartonbábu ott lehessen a Groupama Arénában.

Több ezer fradista lesz ott a lelátón fradi.hu

 

„Az FTC több ezer szurkolója már ott lesz 'valahogy' a lelátón, de még van hely, hogy legalább a drukkerek fotója ott legyen a fő lelátón”

– írja a klub közleménye.

Kedd éjfélig van még lehetőség arra, hogy az érdeklődők jelentkezzenek az akcióra.

Rengeteg hozzászólást kapott a Ferencváros, melyben afelől érdeklődnek a fanatikusok, hogy a szezon végeztével megkaphatják-e majd a róluk készült bábut, de volt olyan, aki viccesen az edzéseken használt sorfal-bábunak ajánlotta fel a sajátját.

Telitalálat volt tehát a zöld-fehérek kezdeményezése, megmozgatta az ország legnagyobb szurkolótáborát. A játékosok is sokkal hangulatosabbnak találják majd a lelátó képet, amit kiegészítenek a hangszórókból bejátszott szurkolói hangok is.

A kartonfradisták május 23-án, a Debrecen elleni bajnoki debütálnak. Az M4 Sport által 15.55-től közvetített mérkőzésen a szerencsés szurkolók a játék mellett árgus szemekkel figyelik majd a lelátói bevágásokat, hátha meglátják majd magukat a képernyőn.

Szöulban a guminőket választották

A Dél-Koreában történtek láttán még inkább felértékelődik az FTC akciója. Ott az FC Szöulnál élethű szexbabákat öltöztettek be, hogy felpezsdítsék az életet az üres stadionban.

Azt nem tudni, hogy a játékosok, hogyan reagáltak, amikor meglátták a különös drukkereket. A klub azonban megbánta ezt a húzását, az illetékesek már bocsánatot is kértek az ügy miatt.

„Szórakoztató elemeket akartunk vinni a nézők nélküli játékba, aminek az volt az üzenete, hogy legyőzzük ezt a nehéz időszakot”

– írja a szöuliak közleménye.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

metropol.hu

Nekik köszönhetjük őket: így néz ki Dzsudzsák, Dibusz, Varga Barnabás és a többiek anyukája - galéria

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras