Létrehozva: 2020.08.06.

Váratlan bejelentés, megvan, mikor vonul vissza Lionel Messi

Lionel Messi jövőjéről beszélt a Barcelona labdarúgócsapatának elnöke.

Lionel Messi három-négy év múlva az FC Barcelona labdarúgójaként vonul vissza – állítja a katalán klub elnöke, Josep Maria Bartomeu. Habár az utóbbi hónapokban a hatszoros aranylabdás argentin focista távozásáról pletykáltak, a csapat vezére biztos benne, hogy maradni fog – idézte őt a Marca.

Lionel Messi
Fotó: AFP

„Nem csak én állítom, Messi is elmondta, hogy Barcelonában szeretné befejezni a karrierjét, ez az egyetlen klub számára. Semmi kétségem, hogy amikor három-négy éven belül véget ér a pályafutása, akkor is itt lesz Barcelonában. Gyermekkora óta velünk van, kötődik a klubhoz, ismeri a történelmét. Ő a világ legjobb játékosa, nem csupán jelenleg, hanem a futball történetében.”

Bartomeu minden bizonnyal azért beszélt Messi jövőjéről, mert a focista az utóbbi időben elégedetlen volt a csapat teljesítményével, és úgy tűnt, nincs jó viszonyban a szakmai stábbal.

A Barcelona holnap este a Napolit fogadja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. Az első mérkőzés 1-1-re zárult.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa

TÜZELŐÁLLÁS

„Az elmúlt két nap nem volt egyszerű" - óriási tétért játszik a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

„Hagyd abba!” – megint kötekednek Liverpoolban Szoboszlaival

TÜZELŐÁLLÁS

„Próbáljuk magunk mögött hagyni..." – Ilyen a hangulat a magyar válogatottnál a balhé óta