Létrehozva: 2020.09.18.

Meghökkentő történet, görög étteremben dolgozott a Ferencváros sztárja

Az albán válogatott Myrto Uzuni nyáron érkezett a Ferencváros labdarúgócsapatához.

Egy lépésre van a Bajnokok Ligája főtáblájától a Fradi. A zöld-fehérek Myrto Uzuni góljával győzték le szerdán a Dinamo Zagrebet, a playoffkörben pedig a norvég Moldéval találkoznak. Uzuninak nehéz gyerekkora volt, nagy szegénységben éltek. Tizenéves korában egy étteremben dolgozott, innen hívta tréningre egy labdarúgóedző – derült ki a Nemzeti Sport cikkéből.

Myrto Uzuni (balra) győztes gólt szerzett a Dinamo Zagreb ellen
Fotó: fradi.hu

„Tízévesen kerültem Görögországba, tizennégy évesen napi több órát kellett dolgoznom, hogy megéljünk. Albániában rendkívül összetartók a családok, együtt küzdöttünk a mindennapok során. A két kezemen nem tudnám összeszámolni, hányféle munkát végeztem, ám az utolsó fordulatot hozott az életembe. Egy étteremben dolgoztam, ott találkoztam azzal a labdarúgóedzővel, aki ebédelés közben megkérdezte tőlem, nincs-e kedvem kimenni a délutáni edzésre. Elmentem, mert mit veszíthettem egy jó focizással, és ha akkor nem megyek, most aligha vagyok a Ferencvárosban”

- nyilatkozta Uzuni a Nemzeti Sportnak.

Uzuni győztes gólja a Dinamo ellen:

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

vg.hu

Hihetetlen leárazás az egyik legnagyobb magyar boltban: egy forinttal akciózták le a túrót, néggyel a tejfölt – nincs rá magyarázat, mi történik

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot