Létrehozva: 2021.02.18.

Lecsaptak a rendőrök, börtön várt a magyar bajnok focistára

Az egykor szebb napokat megélő Luis Ramos története váratlan fordulatot hozott.

Kis híján börtönbe került Luis Ramos hondurasi focista. A 2000-es évek óta hazánkban szereplő játékos ügyében már rabosításra készült a rendőség. A Debrecennel két bajnoki címet szerző középpályás ittas vezetése után nem fizetett be egy 250 ezer forintról szóló csekket, ezért előbb eltűnt személyként körözték őt a rendőrök, majd rabosítani is akarták.

Luis Ramos a BL-ben is játszott a Lokival
Fotó: Nemzeti Sport

A drámai jelenetek előtt lépet közbe jelenlegi klubja, az NB III-as Füzesgyarmati SK, s a csapat segítségével rendezni tudta korábbi büntetését, így nem kell börtönbe vonulnia. Ha nem fizették volna be a pénzt, akkor 150 nap börtön várt volna Ramosra.

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó