Létrehozva: 2021.02.16.

Megrendítő szavak az FTC elnökétől: így emlékezett az életeket mentő Tóth-Potya Istvánról

Közösen emlékezett kedden a Ferencvárosi Torna Club és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Tóth-Potya Istvánra, az egykori labdarúgóra és edzőre, akit 1945. február 6-á kivégeztek a Gestapo emberei.

Tóth-Potya István nevével bővült a lista a Wallenberg Emlékpark márványtábláján – az 1945-ben kivégzett tréner érdemeit az FTC és a Mazsihisz közösen idézte fel. A Dohány utcai zsinagóga mögött, a Wallenberg Emlékparkban tartott eseményen a Dallam csoport tagjaként az ellenállási mozgalomban részt vevő, 53 évesen mártírhalált halt sportember nevével egészítették ki az embermentők márványtábláján szereplő listát. A családot Tóth István unoka, valamint Tóth Krisztina és Tóth István dédunoka képviselte.

„A sport mindenre megtanít – kezdte megemlékezését Kubatov Gábor, az FTC elnöke. – Arra is, amit nem tanítanak meg a szülők, amit nem lehet megtanulni az iskolában. Megtanít arra, hogy a pályán nem számít, kik a szüleid, honnan jöttél, mekkora településről, mi az anyanyelved, milyen a bőrszíned, a vallásod – a küzdelemre fel kell készülnöd testben, fejben, lélekben. Tudni kell segíteni a gyengét, és ha majd támogatásra szorulsz, ugyanúgy számíthatsz te is a másikra. Megtanít a fair playre, a nagyvonalúságra, a tisztességes versenyre. Arra is, hogy mindent megtenni a győzelemért nem lehet. Itt állunk Tóth-Potya István emléktáblájánál, aki azt tette, amit a szíve diktált, segítette a gyengéket minden megengedett eszközzel. És abban a helyzetben a minden volt a megengedett. A hamis papírok, menlevelek gyártása, mások bátor megmentése, élete kockáztatásával is. A Gestapo 27 769 nappal ezelőtt ítélet nélkül kivégezte. Akkor nem hoztak ítéletet – ma viszont ítéletet mondunk.”

Heisler András, a Mazsihisz elnöke pedig elondta: a Ferencvárost egy ideig a világháború alatt is irányító Tóth-Potya István bátor és titkos tevékenységével életeket mentett – mások mellett például Gobbi Hildáét és a Latabár testvérekét –, mielőtt 1944 decemberében letartóztatták, és börtönbe vetették.

A megemlékezésen beszédet mondott továbbá Yacov Hadas-Handelsman, Izrael budapesti nagykövete, Tóth-Potya István pályafutását és életét Szegedi Péter sporttörténész elevenítette fel, majd az ősi Fradi-szurkolóként az Üllői úti politikai hangulat változásait a Kinizsi-korszak óta megélő Kardos Péter főrabbi gyászimája vezette fel a márványtábla leleplezését.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó