Létrehozva: 2021.09.27.

Mentőautó vitte kórházba a Nemzet Sportolóját, ezt üzente a legenda

A legenda tudja, miben kell változtatnia.

Baráti összejövetelen lett rosszul péntek este Jónyer István világbajnok asztaliteniszező. A 71 éves legenda péntek este egy hosszú nap után akart kikapcsolódni, amikor érezte, valami baj van.

„Alig kezdtük el a bulit, amikor azt éreztem, hogy forog velem a világ – mondta a Borsnak a legenda. – Kimentem a levegőre, de mire kiértem, már le kellett ülnöm, mert már a fülem is zúgott, és a szédülés is fokozódott. Nem akarom szaporítani a szót, mentő érkezett, és a Honvéd Kórházba hoztak.”

Jónyer István májusban lett a Nemzet Sportolója

A világbajnok azóta átesett számos vizsgálaton, szerencsére minden lelete negatív lett. Azt azonban ő is tudja, változtatnia kell az életmódján.

„Kicsit vissza kell vennem a tempóból, mert jelzett a testem, hogy egyre jobban kizsigerelem a szervezetem. Szóval, hogy később is pingpongozhassak, találkozhassak a világbajnok társaimmal és természetesen a gyerekekkel, hogy népszerűsítsem a sportolást, fékezek egy keveset, mert még messzire akarok elérni” – mondta Jónyer, aki bízik benne, hogy kedden hazaengedik a kórházból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó