Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.27.

Hónapok óta nem ölelte magához kislányát Fazekas Róbert

Az életmentő műtéten átesett atléta január közepén térhet haza.

Másfél hete hajtottak végre szívátültetést Fazekas Róbert Európa-bajnok diszkoszvetőn. A 46 éves sportoló veleszületett betegsége miatt várt új szervre, az elmúlt hónapokat a városmajori klinikán töltötte, s várt az életmentő műtétre.

„Nem volt könnyű, de sosem adtam fel a reményt – újságolta a Borsnak Fazekas, akin hétórás műtétet hajtottak végre. – Erővel egyre nehezebben bírtam, leizzadtam, mire elsétáltam az 5 méterre található mosdóba. ”

Fazekas, akinek Németországból szállították új szívét, nem tudhat semmit a donorról. Jelenleg steril szobában gyógyul, s ha sétál, a koronavírus, a fertőzésveszély és a kilökődés miatt szigorú védőruhát kell viselnie.


Fotó: Szabó Miklós Nemzeti Sport

„A családomat három hónapja ölelhettem magamhoz utoljára. Egy hónapja meglátogattak, azóta, így most is videóhívásokon keresztül tartjuk a kapcsolatot. Ez lett a karácsonyi programom, de a legfontosabb, hogy kaptam új esélyt, s még sokáig magamhoz ölelhetem a kilencéves kislányomat, Rékát” – fogalmazott Fazekas, aki ha minden jól megy, akkor január közepén hazatérhet Szombathelyre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rejtélyes gond van az iPhone-okkal

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

A 13 leggyorsabb ebédrecept hétvégére, hogy ne strázsálj a konyhában

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó