Létrehozva: 2016.03.25.

A legelső lépés, így túrják ki Dárdait a fiai

Az ifjabbik Dárdait befogadta a Hertha nagycsapata. Öccsei is oda készülnek, akkor pedig megpecsételõdik a vezetõedzõ édesapa sorsa.

Cseles módon, a válogatott szünetet kihasználva került a nagyok közé ifjabb Dárdai Pál. A szövetségi kapitányok "lerabolták" a német élvonalban harmadik helyen álló Hertha Berlin keretét, ezért a gárda magyar mestere az ificsapatból töltötte fel a keretét. S vitte magával legidősebb fiát, az ifjabbik Pált is.

A 17 éves fiatalember az U17-es együttes jobboldali támadója, most azonban belekóstolhatott abba, milyen az élet a nagyoknál. Testvérei egyelőre nem tartottak vele. Nem csoda, hiszen a védekező középpályás Marci 14 évesen, a csatár Bence pedig 9 esztendősen játszik a berlini utánpótlásban.

Dárdai a 40. születésnapján a Nemzeti Sportnak beszélt arról, hogy a fiúk akár egyszerre is játszhatnak majd a Herthában. Igaz, akkor már nem feltétlenül az édesapa lenne az edző.

Hú, az erős lenne. A szurkolók még azt hihetnék, hogy családi vállalkozásként működik a klub

- fogalmazott születésnapján a szakember.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett

A NAP KÉPE

Kigombolt felsőben terpesztett a kebelcsoda tornászlány