Létrehozva: 2017.01.10.

Férfiként házasodott a női olimpiai bajnok - Fotók

Eddig a futónõ neme volt a téma, most viszont az igene. Képek Caster Semenya nem mindennapi esküvõjérõl.

Kimondta a boldogító igent Caster Semenya, az utóbbi évek legvitatottabb sportsztárja. A 26 éves dél-afrikai futónő a születésnapján feleségül vette Violet Raseboyát.

A Pretoriában rendezett ünnepségen készült képek alapján Semenya viseli náluk a nadrágot. Négy esztendővel idősebb szerelme hagyományos, "habos-babos" menyasszonyi ruhába öltözött.

"A mi tökéletes napunk"

- írta a közösségi oldalaira feltöltött esküvői fotókhoz Caster Semenya.

A híradások emlékeztetnek: 2015-ben már rendezett egy hasonló ceremóniát a pár, most megújították a fogadalmukat.

Semenya 2009-ben robbant be az atlétika világába. A berlini világbajnoki győzelme után teszten kellett bizonyítania, hogy valóban nő. Legyőzött ellenfelei közül ugyanis többen az izmos testfelépítésére, és a feltűnően mély hangjára hivatkozva azzal gyanúsították, hogy igazából férfi.

A nemzetközi szövetség (IAAF) 11 hónapos eltiltással is sújtotta a kételyek miatt. A sportoló jogtalannak és megalázónak nevezte az eljárást.

Mint kiderült, a szervezete a nőkénél több férfihormont termel, nincs méhe és petefészke sem. Az IAAF 2011-ben miatta is szabályozta, hogy kik indulhatnak a női versenyeken azok közül, akik a hagyományos értelemben egyértelműen sem férfiként, sem nőként nem azonosíthatóak. Ezt a svájci Sportdöntőbíróság 2015-ben eltörölte.

Caster Semenya a londoni (2012) és a riói (2016) olimpián is aranyérmet nyert 800 méteres női síkfutásban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett

A NAP KÉPE

Kigombolt felsőben terpesztett a kebelcsoda tornászlány