Létrehozva: 2016.06.24.

Régóta féltett titokra derült fény az NBA-sztár pucér fotóiról

Hét évig sikerült rejtegetnie. Megakad valamin a tekinteted, ha a meztelen, izmos testén legelteted a szemed.

Dwyane Wade kivételesen nem kosaras mezben, hanem meztelenül villog. A Miami Heat 34 éves szupersztárja az évente megjelenő, pucér sportolókkal operáló ESPN-magazinban mutatja meg kisportolt testét.

Az NBA-csillag elárulta: ezzel a fotózással jócskán kilépett a komfortzónájából. Gyerekként még úszni sem volt hajlandó póló vagy ing nélkül, amely eltakarta volna a felsőtestét.

Befutott élsportolóként pedig immár hét éve kérette magát, azóta most adta be a derekát – és minden más testrészét – a magazin őt ostromló szerkesztőinek.

A július elején megjelenő kiadványt népszerűsítő fotókról és videóról kiderül Wade-ről, hogy feketére festeti a körmeit a lábujjain. Most kénytelen-kelletlen elmondta, hogy nem csak a testét nem tartja tökéletesnek, korábban attól is félt, mit szólnak az emberek, ha megtudják róla: semmi sem nyugtatja meg úgy, mint amikor pedikűrös veszi kezelésbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, átlátszó semmiben pózol a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Kitolt popóval pucsít a medencében a tetovált álomnő

A NAP KÉPE

Csupasz csodamellek: derékig tolta ruháját a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Melltartó nélkül óriási kebleivel sokkol a szexi szomszédlány

A NAP KÉPE

"Az volt az álmom" – kisfiáról beszélt Lékai-Kiss Ramóna férje

A NAP KÉPE

Bevágott a bugyi: szemérmetlenül pucsított a kamera előtt a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Így csókolta szerelmét Lékai-Kiss Ramóna, fotók a magyar kéziünnepről