Létrehozva: 2017.09.05.

Sokkoló fotó: rá se lehet ismerni a teniszcsillag kezére

Tavaly decemberben késsel támadtak Kvitovára az otthonában, a kezét csúnyán megvágták. Azóta már sokat javult a helyzet.

2016 decemberében a saját otthonában támadtak rá késsel Petra Kvitovára, akinek az ujjai súlyosan megsérültek a bal kézfején védekezés közben. Az interneten keringő képből pedig kiderül, milyen mélyről kellett visszakapaszkodnia a kétszeres wimbledoni bajnoknak.

A cseh teniszcsillagot meg kellett operálni, mind az öt ujját érintette a közel négyórás beavatkozás. Petra Kvitová érthetően összetört, ráadásul balkezes játékosként a pályafutását is súlyosan érintette a támadás.

„A városban, az utcán sétálva óvatosabb lettem, folyton figyeltem a férfiakat, az idegeneket körülöttem. Úgy éreztem, elvették tőlem a teniszt és ez nem az én döntésem volt” nyilatkozta Kvitová arról, hogyan élte meg a támadás utáni időszakot.

Azóta szerencsére már visszatért a pályára, a Roland Garroson és Wimbledonban is nyert egy-egy meccset ebben az évben. A most zajló US Openen pedig újra régi fényében csillog Kvitová, négy meccset már megnyert, a negyeddöntőben Venus Williams került az útjába (azt a meccset magyar idő szerint szerda hajnalban játsszák).

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, átlátszó semmiben pózol a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Kitolt popóval pucsít a medencében a tetovált álomnő

A NAP KÉPE

Csupasz csodamellek: derékig tolta ruháját a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Melltartó nélkül óriási kebleivel sokkol a szexi szomszédlány

A NAP KÉPE

"Az volt az álmom" – kisfiáról beszélt Lékai-Kiss Ramóna férje

A NAP KÉPE

Bevágott a bugyi: szemérmetlenül pucsított a kamera előtt a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Így csókolta szerelmét Lékai-Kiss Ramóna, fotók a magyar kéziünnepről