Létrehozva: 2019.07.29.

Üzent a szexuális zaklatással vádolt Kenderesi barátnője

Megtörte a csendet: ezt érzi a botrányba keveredett magyar úszósztár barátnõje. Sokatmondó képet posztolt a kézis.

Egyelőre nem tudni, hogyan végződik Kenderesi Tamás kínos ügye Dél-Koreában. Egy azonban már biztos: kedvese, Szilovics Fanni mellette áll a nehéz időszakban.

 

A Győr tehetséges kézilabdázónője nem nyilatkozik ugyan a botrányról, de az Instagramon üzent a meggondolatlansága miatt bajba került úszónak - és egyben a világnak is.

 

Ilyen erősek vagyunk együtt!

- fűzte hozzá Fanni a közös fotójukhoz, amiből egyértelműen leszűrhető: kiáll kedvese mellett.

Csurka Gergely a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnök a Mokkában hétfő reggel azt mondta: néhány napon belül döntés születhet Kenderesi ügyében. 

"A rendőrség átadtad az ügyészségnek az ügy iratait. A helyi törvények szerint hat napjuk van, hogy döntsenek erről, de vélhetően egy-két napon belül valamilyen eredmény születik. Két lehetőséget látunk, az egyik, hogy az ügyészség úgy határoz, hogy nem történt semmi, a másik pedig, hogy írásbeli figyelmeztetést vagy pénzbírságot szabnak ki Tamásra, ennél komolyabb büntetésre nem számítunk" - nyilatkozta a sajtófőnök. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Világbajnok combok és gömbölyű popsi: meztelenül lépett ki a teraszra a bombázó üzletasszony

A NAP KÉPE

Szétnyílt a kabátja, utcán mutatta meg gömbölyű melleit a forróvérű kebelcsoda - Képgaléria

A NAP KÉPE

Átlátszó ruha, kidomborodnak a gömbölyű cicijei a szőke álomnőnek

A NAP KÉPE

Forró sztriptíz, a ringó mellű bombázó utolsó ruhadarabja is lecsúszik csupasz popsijáról

A NAP KÉPE

Megható üzenet: a Fradi szurkolói így támogatják Dejan Sztankovicsot és fiát – fotó!

A NAP KÉPE

Benézel a lábai közé? Szemérmetlen pózban villantott a gigamellű álomcsaj

A NAP KÉPE

Szerelmes fotó, Kapás Bogi nagy bejelentést tett