Létrehozva: 2020.02.06.

Elképesztő, mit művelt Dárdai Palkó: ez a videó még bejárja a világot

Nem véletlenül ünnepelt eksztázisban a bravúr után Dárdai Pál legidősebb fia. Megnéznénk Klinsmann arcát, amikor ezt látja!

Dárdai Palkó papíron ugyan továbbra is a Hertha első keretének a tagja (legalábbis a német klub honlapján ott szerepel a neve), de ősszel csak a negyedosztályban szereplő tartalékcsapatban játszott.

Hátha újra felfigyelnek rá az első csapatnál
Fotó: Getty Images

Jürgen Klinsmann vezetőedző nem bízik a legidősebb Dárdai-fiúban, pedig a legutóbbi edzés utáni játékos gyakorlat során bizonyította, milyen ügyes a labdával.

A berlini fakó trénerével, Andreas „Zecke” Neuendorffal (a fenti videón ő róg másodszor, Palko előtt) és játékostársaival abban versenyzett, hogy jó 50 méterről becsavarják a labdát a kosárba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó

A NAP VIDEÓJA

"Tényleg belerúgunk?" - újabb balhé itthon, kínos videó miatt magyarázkodnak

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot