Létrehozva: 2020.02.24.

Magyar kisfiúk nagy sikere: a művükre figyel majd a fél világ

Velük vannak tele az UEFA oldalai. Az Oltalom SE két lelkes kis játákosának a rajzai is díszítik majd az európai Szuperkupa-meccs labdáját.

Két budapesti fiú is részt vett az UEFA Szuperkupa-meccslabda tervezésébenszámolt be az mlsz.hu.

Ceferin elnök maga választotta ki a rajzokat
Fotó: uefa.com

A Bajnokok Ligája és az Európa-liga idei győzteseinek összecsapását augusztus 19-én Portóban rendezik. A 2020-as UEFA Szuperkupa-döntő hivatalos meccslabdáját olyan gyerekek rajza díszíti, akik az UEFA gyermekalapítványa által támogatott projektekben vesznek részt. A tíz rajz között van a két budapesti fiú munkája is.

A több országból érkezett rajzok között a Magyarországon élő Joci és Erik munkája is látható a labdán. Mindketten aktív résztvevői az MLSZ által 2012 óta támogatott Oltalom Alapítvány rendszeres futballedzéseinek és az egyesület által szervezett programoknak.

Joci és Erik videója az UEFA Instagram-oldalán:

Joci elmondása szerint a futballt azért is szereti, mert olyankor együtt lehet a barátaival, ami mindig öröm számára. Rajzán a két egymás ellen játszó csapatot lelkes szurkolók éltetik a nézőkkel teli stadionban. Erik lelkes Ferencváros-rajongó, így természetesen kedvenc csapata inspirálta a rajz készítése közben. A foci kiemelkedő szerepet játszik életében, így minden alkalmat örömmel megragad, hogy barátaival játsszon.

Erik és Joci munkája része annak a 18 rajznak, amelyeket különböző társadalmi háttérrel rendelkező, tíz különböző európai szervezettől érkező gyermek készített. A rajzokat az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin válogatta ki, aki egyben az Alapítvány igazgatóságának elnöke is.

 

„Biztos vagyok benne, hogy a gyerekek izgatottak lesznek, amikor meglátják rajzaikat a Szuper Kupa meccslabdáján és látják kedvenceiket, ahogy épp gólokat rúgnak azzal a labdával, melyen az ő munkájuk is látható. Inspiráló volt látni ezeket a kiváló munkákat és megismerni a rajzokat készítő gyerekek történeteit. Remélem, hogy az a felett érzett öröm, hogy munkájuk egy ilyen jelentős esemény labdáját díszíti, a jövőben is motiválni fogja őket abban, hogy futballozzanak és kövessék álmaikat”

- mondta az UEFA elnöke.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó

A NAP VIDEÓJA

"Tényleg belerúgunk?" - újabb balhé itthon, kínos videó miatt magyarázkodnak

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot