Létrehozva: 2016.08.17.

Pofára esett az olimpia legnagyobb lúzere - videó

Ekkora égést már látott a világ. A futó örökre megtanulta, hogy miért nem szabad a futás elõtt feleslegesen pózolni. Értelmet nyert a felmutatott L-betû is.

Jeffrey Julmis neve nem sokaknak lehet ismerős, ami persze nem véletlen. A haiti futó tegnap este a 110 méteres gátfutás elődöntőjében állt rajthoz, és a kilences pályán futva kiesett. Ezzel összességében nem lenne semmi baj, de ahogy tette, az tanulságos.

Mikor a verseny előtt Julmishoz ért a kamera, az olimpikon szinte egy az egyben előadta Usain Bolt futás előtti rituáléját – írja a Daily Mail. Ezt persze bárki megteheti, de talán bölcsebb lett volna szerénynek maradni.

Amikor a verseny elindult, akkor Julmis rögtön az első akadályban elesett. A gátfutók gyakran szoktak elesni, de általában épphogy felborítják az akadályt, és nagyon ritkán borulnak azonnal az első akadályban. Ehhez képest a haiti sportoló csúnyán elhasalt pár métert követően.

 

 

Ebből is látszik: nem mindegy, hogyan formáz L-betűt az ujjaival, mert egy ilyen produkció után könnyen ráragadhat az emberre a lúzer jelző.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó

A NAP VIDEÓJA

"Tényleg belerúgunk?" - újabb balhé itthon, kínos videó miatt magyarázkodnak

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot