Létrehozva: 2015.12.19.

Rávetette magát az NBA-sztár a férje mellett ülő csajra

Ilyet szerencsére ritkán kell elviselniük az elsõ sorban ülõknek. A nõ párja sem akárki: világklasszis a maga sportágában.

Baleset történt a Cleveland Cavaliers és az Oklahoma City Thunder (104-100) meccsén. No, nem a pályán, hanem a szélén. A Cavs klasszisa, LeBron James egy labdát igyekezett megmenteni, amikor a maga 203 centijével, és főképpen 113 kilójával ráesett egy első sorban ülő nőre.

Õ sem akárki - na ja, akárki nem kap helyet oda! -, hanem az ausztrálok golfsztárja, Jason Day felesége. A második gyermeküket alig több mint egy hónapja világra hozott Ellie meg is sérült, párja kíséretében, nyakmerevítővel vitték kórházba.

Éjszakára is benntartották megfigyelésre, de szerencsére nem nagy a baj.

 

Elie Day, remélem, jól vagy. Bocsánatot kérek, remélem, később, egy másik meccsünkre is eljöttök. Szeretettel LJ

- üzente "áldozatának" az NBA csillaga.

Edzője, David Blatt ellenben dühöngött egy sort. Mint mondta, régóta fél hasonló balesetektől az első sorban ülők közelsége miatt. A kosarasok sebessége és súlya miatt igen veszélyes ott ülni. LeBron most is csak a labdáért küzdött, mégis megtörtént a baj.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó

A NAP VIDEÓJA

"Tényleg belerúgunk?" - újabb balhé itthon, kínos videó miatt magyarázkodnak

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot