Létrehozva: 2016.05.15.

Õrült dráma a Forma-1-ben! Dúl a vita, véget ért egy korszak

Ki hibázott, Hamilton vagy Rosberg? Ki így látja, ki úgy. Egy biztos: ilyen baleset a legritkábban fordul elõ a száguldó cirkuszban. A verseny ezek után már másodlagos.

Sorozatban hét futamgyőzelem után, a Spanyol Nagydíjon megszakad Nico Rosberg pályafutásának legnagyobb sorozata. A Mercedes német pilótáját röviddel a rajt után eltakarította a pályáról saját csapattársa, Lewis Hamilton.

Ember legyen a talpán, aki egyértelműen állást foglal: a Forma-1 címvédője támadta-e túl agresszíven a német kollégáját, vagy Rosbergnek nem lett volna szabad kiszorítania Hamiltont a fűre. Egy biztos: a két főszereplő a bukósisakját magán hagyva sietett az istálló kamionjaihoz, ügyeltek arra, hogy senkinek se kelljen nyilatkozniuk.

Vitáznak az expilóták is

Még javában tartott a verseny, amikor ők már Toto Wolff csapatfőnökkel és Niki Laudával együtt vitatták meg a történteket.

"Számomra ez elfogadhatatlan. Nem szabadna már a második kanyarban egymást lökdösnie a két Mercedesnek. Először is Lewisszal kell beszélnem, mert ő próbált meg ott kibújni.

Nico csak védte a pozícióját, ő vezetett, az ő felelőssége kisebb.

Ettől függetlenül az egész csapat számára elfogadhatatlan, ami itt történt"

- mondta például Lauda, de a Sky szakértői máshogy látták.

"Ha melléért, nem vághatta volna rá az ajtót.

Brutális, amit tett

- hangsúlyozta Rosberg felelősségét Marc Surer, míg Martin Brundle hozzátette: "Attól tartok, ezt Rosberg számlájára kell írnunk."

Az utóbbi hónapokban úgy tűnt, vége a csapaton belüli háborúskodásuknak, de ezek után újra fellángolhat a nyílt harc a két sztár között.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP VIDEÓJA

A kamera mindent vett, lányok csókolták egymás a meccsen

A NAP VIDEÓJA

Cristiano Ronaldo teljesen megőrült, verekedett, hisztizett - Videó

A NAP VIDEÓJA

"Tényleg belerúgunk?" - újabb balhé itthon, kínos videó miatt magyarázkodnak

A NAP VIDEÓJA

Belepirulsz a kebelcsoda videójába, vadító pózban invitál az ágyába

A NAP VIDEÓJA

Bimbóbaleset a biciklin: szétnyílt a bringás álomnő cipzárja, előbukkant ficánkoló melle - Videó

A NAP VIDEÓJA

Megható: 39 magyar sportlegenda énekelte a Himnuszt - Videó

A NAP VIDEÓJA

Ugráló mellek premier plánban: lecsúszott a bringás bombázó cipzárja - Videó

A NAP VIDEÓJA

Rajongója ágya mellett videózták le Szoboszlai Dominikot