Létrehozva: 2019.10.06.

Aggódik a Forma-1 sztárja, súlyos következményei lehetnek ennek

Max Verstappen aggódik a Formula–1-es istállók szerelőiért, akiknek a magánéletét súlyosan érintheti az, hogy 22 futamosra növelték a 2020-as versenynaptárat, benne hét olyan időszakkal, amely során két hétre el kell utazniuk a családjaiktól.

A Formula–1 2020-as versenynaptárában 22 nagydíj szerepel, miután a Vietnami és a Holland GP bekerült a menetrendbe, s csak a Német GP került ki belőle az idei 21 futam közül. Max Verstappen szerint a versenyek számának emelkedése nem tesz jót az F1-ben dolgozó szerelők magánéletének – írja az MTI.

Max Verstappen
Fotó: AFP

„Nem értek egyet a versenynaptár bővítésével. Csak a legjobb futamokat kellene megtartani”

– mondta a Red Bull holland versenyzője, aki annak ellenére beszél a bővítés ellen, hogy ezzel éppen a hazájába kerül futam. A versenyek számának növelése a pénzről szól, az F1 jogait birtokló Liberty Media nem engedheti meg, hogy csökkenjen a nagydíjrendezési jogdíjból származó bevétel, de nem is tud olyan magas összegeket kisajtolni a szervezőkből, mint korábban Bernie Ecclestone.

A klasszikus pályák engedményeket kérnek, így a bevételek szinten tartásának módja a darabszám növelése. Ezzel Verstappen is tisztában van.

„Tudom, hogy még több pénzt akarnak, de közben azokra is gondolniuk kellene, akik a pályán dolgoznak futamról futamra, a szerelőkre. Nekik már kedden meg kell érkezniük, mert feladatuk van, nem úgy, mint azok, akik mindenről döntenek, és csak szombaton vagy vasárnap néznek ki néhány órára, olykor a futam közben megérkezve. Tőlük harminc futam is lehetne, mert nekik egy ilyen nagydíj legfeljebb háromnapos elfoglaltság”

– mondta Verstappen.

Max Verstappen
Fotó: AFP

„A legtöbb csapattagnak azonban öt vagy hat napja telik ezzel. És nem magamról beszélek, hanem a szerelőkről és a mérnökökről. Ha tovább növelik a versenyek számát, be is nyújthatják a válókeresetüket”

– utalt Verstappen arra, hogy hét olyan alkalom is lesz, amikor egymás utáni hétvégéken rendeznek futamokat, azaz a csapatok tagjainak két hétre távol kell lenniük a családjaiktól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

„Bognár György rendet vágott” - nem hagyták szó nélkül a kudarcszériát

TÜZELŐÁLLÁS

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló