Létrehozva: 2020.05.31.

Aggódnak a világsztárokért, komoly veszély fenyeget a világfutballban

Méretes sérüléshullám fenyeget a futballban, mert a játékosok nincsenek hozzászokva a sűrű menetrendhez. Mostantól, rövid időn belül, sokkal több mérkőzést rendeznek világszerte, és ez a terhelés komoly gondokat okozhat. Németországban kapásból nyolcan sérültek meg a kényszerszünetet követő nyitányon.

„Megfontoltan és józanul kell felépíteni a labdarúgók terhelését annak érdekében, hogy elkerüljék a sérüléseket” – állítja egy brit gyógytornász, aki szerint gyakoribbak lesznek az izomsérülések, a húzódások és a szakadások a következő időszakban.

Fotó: Getty Images

Szavait igazolják a Németországban történtek, hiszen sérüléshullám követte a kényszerszünet utáni nyitányt. Eddig mérkőzésenként 0,27 sérülést regisztráltak a Bundesligában, ám az első hétvégén ez a szám 0,88-ra emelkedett, ugyanis nyolcan sérültek meg.

„Sajnos a hosszú kihagyás eredményeit a pályán látjuk viszont – mondta Joel Mason sporttudós. – A Bundesligában kapásból nyolc lágyrészes sérülés történt, ami szokatlanul magas szám a sportágban.”

Mindez annak ellenére történt, hogy Németországban már egy hónappal a meccsek előtt elkezdték a felkészülést.

A sportsérülések előrejelzésével foglalkozó Zone7 cég sem optimista. Ők 35 labdarúgócsapat adatait elemezték, és arra jutottak, hogy 25 százalékkal több sérülés történik, ha az eddigi, négy-öt fellépés helyett, 30 napon belül nyolc mérkőzésen lépnek pályára a focisták. Úgy vélik, mindössze a játékosok négy százaléka bírna el ekkora terhelést.

Fotó: Getty Images

A jelenlegi helyzet a szezonkezdéseket idézi, amikor rövid felkészülés után kell pályára lépniük a csapatoknak. A Zone7 számításai szerint a vizsgált klubok 75 százalékánál megnőtt a sérülések száma a szezonok elején. Spanyolországban megkezdték a felkészülést a június 8-án folytatódó bajnokságra, és sorra jelentik be az izomsérüléseket. Könnyen lehet, hogy hamarosan Olaszországból és Angliából is hasonló hírek érkeznek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Négy játékosát száműzte a BL-nyolcaddöntős focicsapat edzője

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta