Létrehozva: 2020.06.24.

Benedek Tibor sosem heverte ki az olimpiai búcsút

Az elhunyt legenda szövetségi kapitányként a csúcsot és a mélypontot is megjárta.

A 2008-as pekingi olimpián nyert harmadik aranyérme után, 36 évesen Benedek Tibor visszavonult a válogatottságtól (a Pro Reccóban még négy szezont lehúzott), de 2010-től már a sikerkapitány Kemény Dénes segítőjeként a medence szélén tanulta az edzőmesterséget. 2013 januárjában lett a hajdani csapatkapitányból szövetségi kapitány, s nyáron Barcelonában már szenzációs világbajnoki címre is vezette legjobb pólósainkat.

A munkamorálját jelzi: a vb előtt előfordult, hogy éjfélkor telefonált haza a feleségének, Epres Panni pedig vitte neki az uszodába az elemzéshez szükséges DVD-t – derült ki Stuber Sándor Barcelona kulisszatitkai című könyvéből.

Barcelonában világbajnoki címig vezette a csapatot
MTI Fotó: Kovács Anikó

Szakvezetőként tehát – ellentétben játékos-pályafutásával – gyakorlatilag a csúcson kezdte, és utána jöttek a nehézségek és kudarcok. A 2014-es budapesti Európa-bajnoki döntőben a szerbek rontották el (7-12) a magyar ünnepet, ugyanők az almati Világkupa-finálé ötméteres-párbajában is, a 2015-ös kazanyi vb-n pedig az olaszok már a negyeddöntőben legyőzték (7-8) a címvédő Benedek-csapatot. A vb-6. helyet 2016-ban belgrádi Eb-bronz követte, s az akkori elődöntőben nyertes montenegróiak jelentették a végállomást a riói olimpia negyeddöntőjében is (9-9 után, büntetőkkel). A mindig, mindenben győzelemre törő Benedek Tibor fájdalmát növelte, hogy válogatottunk úgy végzett az ötödik helyen, hogy mindvégig veretlen maradt az ötkarikás tornán. Ezután októberben bejelentette, hogy az év végén nem pályázik újra, „a felelősséget vállalva” távozik a nemzeti csapat éléről.


MTI Fotó: Kovács Anikó

„Nekem nem nagyon sikerült ezen túllendülnöm azóta sem. Könnyebb a játékosoknak, akik elkezdenek játszani, jönnek az új élmények, BL- meg a bajnoki sikerek, én továbbra is rágom magam” – nyilatkozta ekkor a vlv.hu-nak.

Eztán a vízilabda-szövetség elnökségi tagjaként (másfél éve az Utánpótlás Bizottság társelnökeként), és az UVSE szakmai igazgatójaként, majd 2018-tól vezetőedzőként is elsősorban a fiatal tehetségek neveléséért dolgozott a tőle megszokott teljes erőbedobással. A magyar póló egyik legsikeresebb utánpótlás-műhelyének javarészt gimnazista ifikből álló csikócsapatát – 20 év alatti átlagéletkorral – csodák csodájára az OB I felsőházába vezette.

„Nagyon nagy élmény egy ilyen csapatot vezetni. (…) Tényleg felhőtlenül boldog vagyok” – idézte a tanítványai által csak „A Mester”-ként emlegetett Benedeket idén februárban a hosszabbitas.hu, miután az UVSE álomjátékkal 14-6-ra kiütötte a Pécset.

Pedig ekkor már a családján kívül csak a játékosai feledtethették vele átmenetileg a szervezetét mind inkább legyengítő gyilkos kórt. Eluralkodó betegsége miatt Benedek Tibor május elsején vonult vissza minden vízilabdával kapcsolatos tevékenységtől. Hosszas küzdelem után, június 18-án veszítette el az utolsó nagy meccsét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

life.hu

Kegyetlen és gyerekes: megdöbbentő dolgok derültek ki Meghan Markle-ről

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó