Létrehozva: 2021.11.18.

Botrány az uszodában, Cseh László kiáll vallomása mellett

Hamarosan megkezdi munkáját az öttagú bizottság.

Hamarosan megkezdi érdemi munkáját a Turi György úszóedző ügyében létrehozott öttagú bizottság. Hétfőre összeállt az a névsor, amely majd hivatott dönteni a szövetség felfüggesztett szakmai alelnökének szerepéről. Turi ellen számos versenyző vallott különböző interjúkban, pofonokról, lelki terrorról, megaláztatásról, tettlegességről is szó volt. Wladár Sándor, a szövetség elnöke reményét fejezte ki, hogy az összes érintett megjelenik majd a bizottság előtt.

„Kötelezni erre nem tudunk senkit. De igenis szeretnénk, hogy az összes szereplőt meghallgassa a testület” – mondta Wladár.

Turi György
Fotó: Nemzeti Sport

Az ügy egyik kulcsszereplője Cseh László, az idén visszavonult világbajnok interjúja indította el a lavinát Turi ellen. Ő 2014-ben hagyta el korábbi mesterét, de csak most beszélt arról a lelki terrorról, amit tapasztalt mellette. Elmondása szerint most érett meg rá, hogy feltárja azt, amit tapasztalt.

„A bizottságtól egyelőre nem kerestek, de ha felkérést kapok, akkor természetesen elmegyek és válaszolok mindenre. Csak a magam nevében beszélek, azt nem tudom, hogy a többieknek mi a tervük.”

Cseh László
Fotó: Nemzeti Sport

Cseh után többek között Kozma Dominik, Kiss Noémi, Szepesi Nikolett, Dara Eszter és Reményi Diána vallott a szakemberről.

A bizottság vegyes összetételű, azt Ugrin Tamás ügyvéd vezeti, őt segíti Danks Emese kommunikációs szakember, volt kormányszóvivő, Tausz Katalin szociológus, Becsky András a Debreceni Sportcentrum Kft. ügyvezető igazgatója, aki összekötő lesz a szövetség elnöksége és a bizottság között, valamint Bohus Richárd úszó, aki a sportolói bizottság elnöke.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője